Tolna Megyei Levéltári Füzetek 14. Tanulmányok (Szekszárd, 2014)

Cserna Anna: „Pro memoria”. Idős Bartal György jegyzetei az ősi juss visszaszerzéséről

Az emlékirat formájában megírt útmutató készítése valóban szükséges lépésnek bizonyult, mert ezen ismeretek nélkül az utódok aligha igazodhattak volna el a birtoklás és a birtokigazgatás útvesztőket rejtő rejtelmeiben. Előrelátó apaként gondoskodni kívánt a rokoni viszályok elkerüléséről is. Az írásában nemcsak pusztán tudatta a tulajdonról való alapvető tudnivalókat a gyermekeivel, hanem egyúttal beleszőtte, és örökül hagyta az életszemléletét, a számára oly fontos értékeket, mint az ősi múlt, a „hajdani dicsőség” tiszteletét, a nemesi származás, a családi összetartozás érzésének fontosságát. Emlékirata a múlt, a jelen s a jövő közti folytonosságot reprezentálja, körültekintő atyai hagyaték.

Teljes terjedelmében adjuk közre, magát az emlékiratot és a szövegben az abc betűjeleivel, illetve számokkal megjelölt zálog- és bevalló leveleket, a testvérek birtokosztályait, a szerződéseket stb..., amelyek az egyes konkrét birtokügyleteket tartalmazzák. Az alapdokumentációnak minősülő birtokiratok az emlékirat hitelességét emelik, és nyilvánvalóan csakis együtt kezelhetők teljes körű forrásbázisként. A dokumentumokat korhüséggel, betűhíven, azaz a korabeli írásmóddal közöltük.

Az emlékirat születésének körülményeire a szerző családi- és személyes élettörténete is nyújt magyarázatot. Bartal György családja Pozsony vármegyéből, pontosabban Csallóközből származott. Beleházi és Etrekarcsai Bartal ág összekapcsolódásából vezethető le az ősi eredetet, amely már a 13. század elejétől nyomon követhető. A Bartal név használata csak a 16. század végén állandósult. Az első ismert őse comesként említődött. A források szerint a 15. században még előkelő királyi emberek a család tagjai. A király szolgálatában szerezték Beleházán és Etrekarcsán lévő ősi földeket, amelyeknek hétszáz éves birtoklása nem volt mindig teljes és zavartalan. Az igazán rossz idők a famíliára és Csallóközre a 16. század végétől jöttek, amikor Győr vára a török kezére került, és a török gyakori zaklatásai, a katonáskodás miatt a földművelés elhanyagolása, az elemi károk sokasága az elszegényedésükhöz vezetett. 1602-ben Bartal György és Lázár az éhínségre, a gabona hiányára, az évek óta gyenge termésre hivatkozva zálogosították el földjeiket. A 17. század folyamán a családtagok zöme már nem rendelkezett az ősi jószágok fölött, de megszakíthatatlan ottlétüket a korabeli ok92