Tolna Megyei Levéltári Füzetek 14. Tanulmányok (Szekszárd, 2014)

Link Dóra: Kánoni látogatás Szekszárdon 1828-ban. Egyházlátogatások Szekszárdon (1776-1828)

8, 50 forint bankócédulákban, ami 31 forintra csökkent bécsi érték­ben. Ezt a néhai Hochleitner Rupert alapította, Mangin Józsefnél 6 %-os kamatra kihelyezve, aminek hozamából az elhunytért két kismisét tartanak. Ez a tőke veszélyben van. X. rész Kegyes intézmények „Ferencz Ispota” név alatt kórház található itt, ennek eredete az 1795- ös évre vezethető vissza, amikor tudniillik a pesti egyetem orvos- tudományi doktora és professzora, a néhai Trenka Vencel pénzéből 1500 forintot, a királyi kincstárból pedig 3000 forintot rendeltek arra a célra, hogy a beteg vándoroknak Szekszárdon segítséget nyújtsa­nak. Ebből az összegből Szent János és Pál mártírok kápolnája mellett kórházépületet emeltek, a kápolnát pedig kibővítették. A szekszárdi hívek ingyen biztosítottak kétkezi munkásokat és szekereket is. Ez idő táján halt meg Tolnán örökös és végrendelet nélkül Keller Ulrik, Tolna vármegye rendes orvosa, akinek a királyi kincstár által meg­szerzett vagyonából, legszentebb őfelsége végül ezen kórház javára 10.000 forintot rendelt. Más kegyes hagyatékok hozzájárulásával 19.000 forintra növekedett a tőke. - Ennek kamata, valamint az egyrészt Szekszárdon, másrészt egész Tolna megyében a kórház kiküldött gondnokán keresztül tartott természetbeni és pénzbeli alamizsnaszedés során begyűjtött javak, azaz a természetbeni adomá­nyok árverés útján való eladása után évi 500 valutaforintra tehető­ek átlagosan. Ebből az összegből gyógyítják, élelmezik, és minden szolgálattal ellátják a betegeket, akiknek száma nem meghatározott. A gyógyszereket pedig a megye házi pénztárából kell biztosítani. Ez a kórház jelenleg közvetlenül Tolna megye irányítása és gondoskodása alá tartozik, és állandó bizottság182 útján igazgatják, amelynek tagja a jelenlegi plébános is. Miután az éves számadá­sokat a hőgyészi uradalom fizetett számvevője, jelenleg szekszárdi lakos, Schvarczer József gondnok és gazdatiszt elvégezte, és az ál­landó bizottságnak ellenőrzésre kiadta, tekintetes Tolna vármegyén keresztül a méltóságos Tanácsnak szolgáltatták be. 182 1824-ben állították fel a bizottságot. Vendel 1941.96.p. 283

Next

/
Thumbnails
Contents