Tolna Megyei Levéltári Füzetek 14. Tanulmányok (Szekszárd, 2014)

Link Dóra: Kánoni látogatás Szekszárdon 1828-ban. Egyházlátogatások Szekszárdon (1776-1828)

A szentséget a betegekhez a papi karingbe és stólába öltözött pap viszi úgy, hogy közben egy segéd mécsessel előtte megy, s egész úton ez a segéd kis csengőt ráz. A többi szentséget az esztergomi szertartáskönyvbe foglalt sza­bályok szerint szolgáltatják ki. Szent József ünnepétől159 szeptember 8-ig munkanapokon min­den reggel 5 órakor mutatják be az első misét, a másodikat 7 óra­kor, amit közösen hallgat a plébánia. Az Angyalok Királynőjének160 születésnapjától161 Szent József ünnepéig az első orgonás misét az iskolás ifjúság jelenlétében fél 8-kor tartják. Advent idején pedig a vasár- és ünnepnapok kivételével reggel 6 órakor orgonával kísért kismisét162, népiesen mondva rorátét tartanak. A többi templomban és kápolnában az istentiszteleteknek nin­csen állandó rendje. Hacsak nem az, hogy áldozócsütörtök előtti hétfőn163, és Szent János és Szent Pál mártírok ünnepén körmenet megy a kórház kápolnájához ünnepi misére. Az áldozócsütörtök előtti szerdán, valamint Boldogságos Szűz Mária születésének ün­nepén az anyatemplomból a városon kívül található kápolnához mennek a szentbeszéd és ünnepi énekes mise meghallgatására. A plébániatemplomban a patrocínium napja az Úr mennybe­menetelének ünnepén van, a kórház kápolnájában Szent János és Pál ünnepén, végül a mezővároson kívüli kápolnában Boldogságos Szűz Mária születésének ünnepén. Ezen plébániatemplomban az istentiszteletek kihirdetett rend­jén kívül a következő különleges kegyességi szokások vannak: 1, Az Oltáriszentséget kihelyezik az ünnepi szentmise és litániák alatt, az Úr körülmetélésének ünnepén164, Urunk megjelenésének ünnepén165, Jézus nevenapján166, Szent Pé­159 március 19. 160 Szűz Mária ünnepe: augusztus 2. Mária-ünnepek: Katolikus Lexikon Vili. köt. 681 .p. 161 Kisboldogasszony, szeptember 8. 162 Más néven csendes mise, amikor a pap a mise szövegét csak olvassa, nem énekli (sacrum lectum, missa lecta). Katolikus Lexikon XIII. köt. 106-108.p. 161 keresztjáró nap 164 Circumcisio Domini = az Úr körülmetélése, január 1. 165 vízkereszt, január 6. 166 Nem egyértelmű, hogy mikor tartják, Pallas Lexikon szerint: XIII. Ince pápa VI. Károly kérésére, 1721 nov. 29. a vízkereszt után való második vasárnapot 279

Next

/
Thumbnails
Contents