Tolna Megyei Levéltári Füzetek 14. Tanulmányok (Szekszárd, 2014)

Link Dóra: Kánoni látogatás Szekszárdon 1828-ban. Egyházlátogatások Szekszárdon (1776-1828)

6. fejezet A városon kívüli Angyalok Királynője születése kápolna inté­zőjének bevétele 1, Ennek a kápolnának van szőlője, szilváskertje és rétje, amire gon­dot a mezőváros egyházközsége visel, a termés egészét pedig a káp­lán kapja meg, aki a szőlőskertet saját költségén köteles művelni. 2, A szüret alkalmával a kápolna számára begyűjtött bor fele része ugyancsak őt illeti meg, valamint az ide érkező hívők bőkezűségé­ből befolyó kegyes alamizsna fele is. 3, A kápolna gondnokának szabad lakhatása van. Ezért a díjazásért köteles minden vasárnap, kivéve az ünnepe­ket, első osztályú misét bemutatni, és míg a nép nagyobb számban van együtt, a jelenlévőkhöz katekhetikus beszédet mondjon, végül a plébániatemplomban minden hónapban egyszer beszéljen az ösz- szegyültekhez. 7. fejezet A harangozok vagy egyházfik jövedelme A két harangozó vagy egyházfi együtt kapja a következőket, s ők osztják szét egymás között: 1, A tekintetes uradalomtól kapnak 20 forintot, 5 pozsonyi mérő tiszta búzát és ugyanennyi kétszerest, 3 öl tűzifát és 6 forintot ostya beszerzésére. 2, A mezőváros közössége 30 forintot fizet a nyugalmat és csendet jelző esti harangozásért. 3, Stólajövedelem címén: A, Haldoklókért való harangozásért 9 krajcár. B, Temetésen - kivéve az egy ingyenes harangütést - az összes haranggal való harangozás esetén 36 krajcár, három haranggal 24 krajcár, két haranggal 15 krajcár egy harangütés. C, Keresztelés alkalmával 7 krajcár. D, Bevezetéskor140 7 krajcár. E, Házasságkötéskor 7 krajcár. 140 Valószínűleg itt is egyaránt jelenti az új asszony bevezetését a templomba és a gyermekágyi időszak végét jelentő egyházkelőt is. 273

Next

/
Thumbnails
Contents