Tolna Megyei Levéltári Füzetek 14. Tanulmányok (Szekszárd, 2014)

Link Dóra: Kánoni látogatás Szekszárdon 1828-ban. Egyházlátogatások Szekszárdon (1776-1828)

felszólítják őket, hogy mihamarabb esküdjenek fel a plébánosnál38, aminek a szükségkeresztelések miatt volt nagy a jelentősége. 1783- ban róluk már nem esik szó, csak a plébánosról, két állandó, 50 forintos fizetéssel rendelkező káplánjáról (Kováts Mihály, Káblár György), valamint harmadikként a nagyobb ünnepek idején a tolnai ferences rendházból kért atyáról. Ekkor az iskolamester mellett az egyházközségnek már egy német és egy magyar nyelvű tanítót is alkalmaznia kellett.39 A plébánia személyi állomány tovább bővült Szluha György alatt, ugyanis 1811 -ben a két káplán (Harnish Adám és Almásy György) mellé egy állandó harmadik szükségességét is felvetették a hívők nagy száma és a plébános idős kora miatt. További egyházi szolgálatban lévő személyek: ügyvivő, egyházfi, sekrestyés, takarító, nyolc bába, három tanító a fiúk számára és egy a lányoknak. 1828-ban a plébános mellett három káplán, nemes Trajber József mint ügyvivő, a lányok tanítójaként Séner Ferenc orgonista és kántor, valamint két sekrestyés, akik közül az egyik szabómester, a másik viszont egykor iskolamester és tanító volt, így még latin nyelvben is járatos. A plébánosok javadalmai 1776. és 1828. között jelentősen nem emelkedtek. A plébániához tartozók által fizetendő párbér helyett, amelynek begyűjtése már 1776-ban is olyan nehézséget jelentett, hogy a plébános az uradalmi provizor segítségére szorult40, fizetését először állandó összegben 1811-ben határozták meg összesen 1500 forintban, amelyből 1150 forintot kap plébánosként, 150 forintot mint az iskola vezetője és hitoktató, majd további 200 forintot fizet neki az egyházközség a két káplán 100-100 forintos bérezése céljá­ból.41 Ezt az összeget emelték fel Aigl Pál plébánossága alatt 1821- ben arra hivatkozva, hogy az agárdi fíliától42 elesett a plébánia. A 38 PPL, Egyházkormányzati iratanyag, 84/1776. Neoincorporatae parochiae 1776. Pag. 20-27. Szexárd. 39 PPL, Egyházkormányzati iratanyag, 180/1783.Visitatio parochiae Sexárdi- ensis. Nro. 75. Föl. 58-66. 40 PPL, Egyházkormányzati iratanyag, 84/1776. Neoincorporatae parochiae 1776. Pag. 20-27. Szexárd. 41 PPL, Szekszárdi és Völgységi esperes-kerületek egyházlátogatási jegyzőköny­ve 1811. Tom. IV. 7. plébánia 42 1789-ben 203

Next

/
Thumbnails
Contents