Tolna Megyei Levéltári Füzetek 14. Tanulmányok (Szekszárd, 2014)

Cserna Anna: „Pro memoria”. Idős Bartal György jegyzetei az ősi juss visszaszerzéséről

mellékelt csere Levélbe foglalt földeket föld szint meg járni és azu­tán a mit maga bölts Itelettye szerint gondol Egyházkartsi földjeibül ide resolválni azt ezen csere Levélre föll Írni azután le fogom írni két egyenlő Párban. Mái napon fogok végezni az Lukáts Josef maradékival Bakán addig is a másik két Levelet a Lukátsok Dolgába ide rekesztve meg küldöm, magamat pedig további kegyes Pártfogásába és Jóvoltába ajánlom Tekintetes Uramnak alázatos szolgája Nagy János2'6 AA. Alább meg irtt praesentibus recognoscalván adom tudtára mind azoknak az kiknek illik: Hogy az alább meg irtt Esztendőben, és napon magam mellé vévén Aranyosi Páál Kiss=Faludi Hadnagy, és Puha Antal mint Conventus Nemes Uraimékat, akiknekis jelen lételekkel, egy részről Bugár Eőrzse, űdősbik néhai Oross Istvány Eőzvegye, és Bugár Katalintól származott Álló Tamás, és Magdol­na, egy Testvér Attyafiak, úgy mint néhai Bölcs Katalintül, elsőben Bugár György, annak utána pedigh Barthal Jánosnak volt hütvüssi- tűl származott maradéki, más részről Barthal Páál, Barthal György, és Magdolna Batori Ferencz hűtvősse között az Törvény Szinnye előtt kőzőttők történt Transactionalis Levélnek értelme szerént tet­tem Men osztált, a’mint következik. lmo Az főllebb emlétett osztozó feleknek emlétett édes Annyok Bölcs Katalin után származván az Jószágh mind bent, mind pedigh kint való vagyon Kiss Faludi, 7’[ekin]/[eJ/ev Posony F[á]r[me]gye/, s Csallóközi Helységként való Puszta Fundus vagyon, főllűl Nagy Família, akit Aranyosi Páál Uram Fundussaik szomszédságában, ezen bent való fundusnak kitsin, és keskeny voltára nézve mostaná­ban föll nem osztatott, hanem annak utána, ha egyik, vagy másik, az osztozó felek közöl, valamellik reáakarna épülni, vagy más képpen az egy Eőtőd rész jussának hasznát akarná venni, egy, vagy két, vagy három Nemes Ember által mérettessék föll, s kiki az maga jus­sának visellye gon[d]yát. 216 216 MNL TML, XIII.6. Bartal család iratai 1/15. pallium 775. p., A levélben emlí­tett cserelevél a DD. alatt található. 174

Next

/
Thumbnails
Contents