Tolna Megyei Levéltári Füzetek 14. Tanulmányok (Szekszárd, 2014)
Cserna Anna: „Pro memoria”. Idős Bartal György jegyzetei az ősi juss visszaszerzéséről
a ’Somogyiak Tabu laris4 Perök elégé bizonyítja, Királyi — Emberek, s a ’ lóik század végén Beleházi Bartal Istvány a’Felkelő Sereg Kapitánya volt. De ez után setét éj borúit szegény Eleinkre, úgy hogy, midőn egy kis Sessiót5 kezdtenek a’múlt 18ik század Közepén Gönczöll Famíliától Zálogos ügyelettel viszsza keresni, az egész Família Köz- Ügyészi Segét- ségre szorult, s a ’per 45. esztendőkig tartott. Eleim közöl kiváltképpen tisztelem az Öreg Atyámat Bartal Ferenczet, a ’ki bátor olly szegény volt, hogy részbe aratott, még is meg indította a’most emlétettpert, és Fiját Miklóst, noha hátánn hordozta utánna az éllést, még is taníttatta. Ez igen jó Deák volt: a' mint a’véle együtt jártak bizonyittják, minden Oskolaiban az első, és igy jobb szerencsét érdemlett, hogy sem a ’millyet nyert. Ó Oskola - Mester volt Fiisön Komárom Vármegyében. És Életének 33ik Esztendejében élni meg szűnt. Négyünket hagyván Árvául: engem, Imrét és Lászlót (kik kettősek voltak) és Erzsik Hugómat. - A Genealogica Tabella6 Írásaim között A. betű alatt vagyon. 2. Az Atyámnak magának, melly igen csekély volt légyen a 'jussa: leg inkább ki tetszik azon Osztályos Intézetből, mellyet [\\788ik Esztendőben Bartal Györgyei, néhai Bartal Mihálynak (a ’ ki Öreg Atyámnak Testvére volt) fijával tett, s a ’melly az írások közt B. alatt vagyon. Azomban ez a' csekélység is el volt zálogosítva, a ’ mit ezen Osztál levél is bizonyát. Ezen Bartal György az után mag nélköl meghalt, és igy az ő jussa reánk szált: de hasonlóképp elzálogosítva. Ezen fellől 3. Bartal Gergely szinte ki halt; Bartal János pedig egyedül Ono- kajában Josefben élt, a’ki már csak ugyan alkalmasint meg is halt, és igy ezen két - ág után Bartal Istványnak mi, Bartal Imrének pedig fiaitól Jánostól és Pétertől született maradéki succedaltunk7, úgy hogy a C. alatti Egy esség szer ént Atyám részére nézendő örökség, mellyet mind kész pénzben kellett ki váltani, tett 21 3/4 mérőt.8 4 táblai, törvényszéki 5 jobbágytelek 6 leszármazási tábla 7 örököltünk 8 Gabonamértékből a vetőmagszükséglet figyelembevételével alakult ki a 16., 17. században. Erdély kivételével országos szántómérték lett. Általánosan 0,11-1,0 hold, pozsonyi mérő 0,1-4,0 hold Bogdán István: Régi magyar mértékek. Gondolat, Budapest, 1987, 72. p. (továbbiakban: Bogdán 1987) 110