Tolna Megyei Levéltári Füzetek 13. Tanulmányok (Szekszárd, 2010)

Dr. Dobos Gyula: Tengőd évszázadai

postahivatalok kézbesítési körének megállapítására ezentúl nagyobb figyelmet fordítson. Nemcsak a közönség érdeke szen­ved, hanem a kincstáré is, amennyiben a beszerzett és felterjesztett forgalmi adatok a valóságnak nem felelnek meg. Az alispán, Szévald Móric főszolgabírónak írt levelében megismételte ezen utolsó gondolatokat és utasította, hogy a postahivatali kézbesítési körök későbbi megállapításánál nagyobb gondossággal járjon el, továbbá a Deutsch József gazdatiszthez hasonló, megbízhatatlan egyének véleményét szűrje ki. (A történethez az is hozzátartozik. Deutsch József egy évvel a tengődi postahivatal létrejötte után azt kérelmezte, hogy csatolják vissza Hékút pusztát a bedegi postakörzethez, mert Hékút ahhoz sokkal közelebb van. mint Ten- gődhöz.) 1889-ben a pécsi Postaigazgatóság az alispánnak jelezte, hogy Tengőd kérte a Felsőireg Kánya között közlekedő gyalogkül­döncöt a nem megfelelő közbiztonság miatt („a legutolsó hét alatt hét betörés történt, téli időszakban a 6 óra 30 perckor induló gyalogküldönc a megtámadásnak és kirablásnak igen ki van téve") váltsák fel kocsis küldöncre. Az alispáni válasz megerő­sítette, hogy ,,a téli esti időszakban a gyalogos közlekedés megnyugtatónak nem nevezhető és a szomszédos Somogy vár­megye idesarkalló részében már gyakran fordul elő rablási eset. " E főszolgabírói információra épülő válaszból tudjuk meg, hogy egy ló és egy kocsis eltartása Tengődön egy évre 240 forintba ke­rült. egy Iregbe és vissza némi terhet vivő fuvarért 70 krajcárt szá­moltak. 144 1922. május 18-i rendes képviselő-testületi közgyűlésen elfo­gadták, hogy Kasziba Józsefnek a 60. sz. ház után mindaddig nem kell közmunkát teljesíteni, amíg a postahivatal abban elhelyezve működik.1"" A növekvő gazdasági nehézségek idején is fontos volt a köz­ségnek a postahivatal működése, erre utalt az az 1924-es határo­zat, amelyben a képviselő-testület átvállalta a postaküldönc fíze- 149 150 149 TMÖL At 889/1889. 150 TMÖL AI 9497/1922. 98

Next

/
Thumbnails
Contents