Tolna Megyei Levéltári Füzetek 13. Tanulmányok (Szekszárd, 2010)

Dr. Dobos Gyula: Tengőd évszázadai

lítását. Ezt követően az összes költség 2577,20 forintról 2495 fo­rintra csökkentése után az építés helybenhagyását javasolta.14 ' Bár adatokat nem találtunk, a községháza a tényleges felépülésére utal az a tény, hogy nem sokkal később már a jegyzői lak felépítése került napirendre. Árvatári számadások felülvizsgálata 1873. Tolna Vármegye árvaszéke a községi árvatári számadások felül­vizsgálatát rendelte el 1873-ban a dombóvári járás 6 településén, köztük Tengődön. Az ellenőrzés oka. hogy a településeken új közgyámot választottak a korábbi helyett, akinek az árvatárat át kellett venni. Az ellenőrzés szomorú tapasztalattal zárult. A vár­megyei számvevő jelentése szerint általános a rendetlenség: az árvatári követelések részben betáblázatlanok, az adósok aláírása hiányzik, részben már elhalt felek is szerepelnek adósként stb. A tengődi közgyám által kezelt 872 forintról pl. nem derül ki, hogy mekkora része illet kiskorú illetve nagykorú örökösöket. Az egész ellenőrzés személyi kiadásait a vármegye megelőlegezte az ellen­őröknek, majd a tételes kimutatást követően a községek korábbi közgyámjainak kellett állnia a kiadást, napidíjat annak arányában, hogy egy-egy településen mennyi ideig kellett tartózkodnia a felmérés és az elmaradt regisztrálási feladatot pótlására. A tengődi korábbi közgyámnak ez 4 forint 4 krajcárjába került.* 144 145 Jegyzői lak építése: 1873-1875u A községben 1871-től napirenden volt a jegyzői lak felépítése. 1873- ban azzal a kéréssel keresték meg a törvényhatósági bizottságot, hogy a jegyzői lak „újbóli felépítése céljára vett telekről kötött adás­vételi és csere szerződést hatóságilag jóváhagyja. ” A véleményező Stamm Ferenc tiszti ügyész a felterjesztett iratokban számos hibát ta­pasztalt. A legnagyobb bakit az jelentette, hogy nem a szerződésben szereplő eladó. Kátai István, hanem a tkvi bejegyzés szerint Táska 14' TMÖL. IV/404./b Tolna vármegyei alispánjának iratai (továbbiakban: TMÖL AI.) 648/1868, 112/1869. 144 TMÖL. AI 574/1873. A településeknek összesen 182.58 forintot kellett fizetni. 145 TMÖL AI 1335/1872. 625 és 6707/1875. A jegyző változatlanul Tatay Jó­zsef, míg az új bíró Bíró József. 94

Next

/
Thumbnails
Contents