Tolna Megyei Levéltári Füzetek 13. Tanulmányok (Szekszárd, 2010)

Dr. Dobos Gyula: Tengőd évszázadai

vasiatok, megoldási elképzelések felsorolását a kornak megfele­lően tiszteletteljes, de mai szemlélettel alázatos és behízelgő mon­dattal zárják. „Ezt a főrangú herceg felperes azon magasztos erényei után is, mellyel vallást és népnevelést és közoktatást szivén hordoz, bizonyosan megadni fogja. ” 1848-ig a községet épületfaizás illette meg, amely haszonél­vezetért az 1 847/48. dicális conscriptio szerint adózott is. A beadványban szerepel, ha az uradalom által ajánlott erdő- mennyiséget (2 hold/telek) a község elfogadná, és a korábbi gya­korlat szerint az évenkénti 855 kocsi fa kitermelést folytatná, akkor 40 év múlva erdő nélkül maradna. A község óhaja minden telek után 12 hold legelő és 6 hold erdő kiadása volt. Nem szerepelt a plébános, a katolikus tanító és a jegyző telekjárandósága az igények között. Ennek vélhető oka az volt, hogy a r. k. egyházközség ekkor önálló pappal nem rendel­kezett, csak filiaként (a kányái leányegyházaként) működött. A község határában a úrbéri rendezés időszakában 1664 hold legelő volt, abból egy sessióra 23 hold esett, tehát a kért mennyiség kiadásával is jelentős terület maradt volna az ura­dalomnak. Szó volt még a káposztás földek kérdéséről, ezek a község álláspontja szerint a sessiók részei és kiosztásukra a teleknagyságok alapján került sor. A kisházasok 154 öles beltelkei, mint az 1832 36 V. te. előtti rendezés eredményei. 1 848 óta nem voltak adókötelesek. A további földjeik pedig az úrbéri tabellákban szerepeltek. A barátságos egyeztetések folyamatában, ha nehezen is, de közeledett a felek szándéka. Következő lépésként a herceg ö fő- méltósága sessióként 10 hold legelőt és 4 hold erdőt ajánlott. Ez azonban még nem eredményezte a megegyezést. „A falu alázatos köszönettel vette a kellő mérték megközelítését, de az említett helyi körülmények miatt, elfogadhatónak nem vélte. ” Tengőd képviselői a már folyóúrbéri per időszakában továbbra is vállalták az egyez­tetést, remélve a barátságos megegyezést. Amikor az földesúri ajánlat a telkenkénti erdő mennyiségét 5 holdra emelte, és a telkek számát is emelte, megtörtént a meg­egyezés. 82

Next

/
Thumbnails
Contents