Tolna Megyei Levéltári Füzetek 13. Tanulmányok (Szekszárd, 2010)

Dr. Dobos Gyula: Tengőd évszázadai

szán országosan és Tolna megyében is számos helyen került sor földfoglalásra, legelők használatba vételére, uradalmak sérelmére károkozásra. 1848. szeptember 11-én Jellasics horvát bán a fősereggel Légrádnál átlépte a Drávát. Három hadoszlopának 15 ezer fős balszárnya a bán személyes vezetésével Somogy és Veszprém megyén keresztül nyomult a főváros felé. A hasonló nagyságú középhad Hartlieb altábornagy irányításával Tolna megye északnyugati részét érintve azonos végcéllal nyomult előre. A jobbszárnyat, amely később indult, Baranyán és Tolnán keresztül Roth és Philipovics tábornok vezényelte és mintegy 10 ezer harcost számlált. Hartlieb csapatai szeptember 14-én már Iregnél ütöttek tábort és a környező községekből. így Tengődről is élelmet kellett adni a seregnek. A rendelkezés szinte kizárólag csak kenyérre vonatkozott, mert minden mást, így a takarmányt is a környező uradalmaknak kellett szállítaniuk. A kenyerei a községeknek 8 fontos nagyságban (kb. 4.5 kg) kellett elkészíteni. Ugyanígy kellett a később, szeptember végén átvonuló Roth-féle sereg számára is. Nem volt azonban teljesen békés a csapat lieg környékén tartózkodása, ugyanis az altábornagy rablásra szokott szerezsánjaitól a környező falvak és puszták népe sokat szenvedett. így például amikor azok Iregcn és a környező pusztákon feldúlták a béresek házait és elrabolták ruhaneműiket, a cselédek vasvillát ragadtak és csak puskatűzzel lehetett az egyébként fegyvertelen tömeget szétoszlatni.1-' Varga János tanulmányában szerepel a sereg egyik élelmezőjének levele, amelyben maga is bevallja, hogy „rablófőnöknek látszik, mert amikor élelemről kell gondoskodnia, ha önként nem adnak, kényszerhez kell folyamodnia. Naponként 9 ezer darab 8 fontos kenyérre, 280 akó borra, 100 mázsa húsra, 5 mázsa sóra és 60 mérő zabra volt szüksége. ”1-4 Roth hadserege a megye határához közeledett, amikor Sztan- kovánszky kormánybiztos főispán a miniszterelnöktől kapott felhatalmazás alapján elrendelte az általános és kötelező népfel­l~' Varga János: Népfelkelő és gerilla harcok Jellasics ellen I S4N. őszén Bp. 1953. 76. p. 1:4 Varga i. m. 95. p. 67

Next

/
Thumbnails
Contents