Tolna Megyei Levéltári Füzetek 13. Tanulmányok (Szekszárd, 2010)
Aradi Gábor: Fejezetek Tolna megye két világháború közötti idegenforgalmából
tőke" eltérő mértékében kereshető megszűnik, legalábbis a források ilyen vitákról nem tesznek említést.“4 A nyaralók, illetve a turisták a kisebb településeken elsősorban magánházakban, illetve egy-két esetben a községháza vendégszobájában szánhattak meg. Szálloda, illetve hotel vagy panzió csak a nagyobb településeken volt. (A hotel név használatát különben a kereskedelemügyi miniszter 4199/1936. sz. rendelete megszigorította.“') Természetesen itt is voltak olyan magánházak, melyeket időszakosan a vendégek rendelkezésére bocsátottak. Az alábbiakban felsorolom azokat a helységeket, amelyek szállodával rendelkeztek. Dombóvár: 2 szálloda, a Korona szálloda és vendéglő, valamint a Kereskedelmi szálloda és étterem. Bonyhádi egy szálloda. Tulajdonosa, Erdős Zsigmond 1928 nyarán nyílt teraszt épített, ahol cigányzene is szólt. Tamási: a községházán és két vendéglőben volt szálláshely. Paks: a községházán az Erzsébet szállodában, valamint egy vendéglőben lehetett szobát igénybe venni. A legtöbb férőhely Dunaföldváron (ez az egész megyére is vonatkozik) volt: három szálloda (Nemzeti, Horváth-kert, Stefánia), két penzió: Park és Otthon, valamint két vendéglő: Kócsy utóda és Ezüst ponty. A községházán 3 fekvőhely volt itt. Báta- széken az Aranynap szálloda. Tolnán a Duna szállodában (10 ágy, itt magánházi szállás nem volt) szánhattak meg vendégek.4’ A magyar idegenforgalom a két világháború között 1937-ben érte el csúcspontját. A főváros mellett már számottevő volt a Balaton, a Mátra, a Bükk, a Dunakanyar, valamint egyes v idéki városok és népművészeti értékekben gazdag falvak vendégforgalma is. Ez évben az országba érkező külföldiek száma 380 ezer fő (zömében német és osztrák) volt, míg a külföldre utazó magyaroké meghaladta a 220 ezer főt, és kb. 1 millió magyar állampolgár vett részt a belföldi turizmusban. A nemzetközi 24 TMÖI. AI 3727/1937. TMÖL AI 21545/1936. A rendelet szerint a fenti elnevezést csak akkor szabad használni, ha az ipar gyakorlására szolgáló helyiség, az épület jellegének, valamint a helyi viszonyoknak figyelembevétele mellett, az idegenforgalom követelményeit kielégíti. TMÖL AI 13734/1928, 15065/1935. 589
