Tolna Megyei Levéltári Füzetek 13. Tanulmányok (Szekszárd, 2010)

Aradi Gábor: Fejezetek Tolna megye két világháború közötti idegenforgalmából

gyak (lehetőleg házipari termékek) készítését, melyek a községi specia 1 itást mutatják.1' A mozgalomban részt vevő községeket országosan az egyesület, az Utas Könyve című bedekker több kiadásában pro­pagálta. Az elsőben, az 1935-ös kiadásban Tolna megyéből csak négy településről (Szekszárd, Kölesd, Paks és Dunaföldvár) lehe­tett olvasni.1'’ A megye településeit jól ismerő adminisztrátor. Ba­bits István vármegyei másodföjegyző, aki a Vendégforgalmi Szö­vetség helyi képviselője is volt, kevesellte ezt a számot. Ezért még ebben az évben, az alispán nevében, körrendeletben szólította fel a főszolgabírókat a felmérés figyelmesebb végrehajtására. Most azonban már nemcsak a nyaralóturizmus, hanem minden olyan látnivaló (természeti fekvés és szépség, kulturális, történelmi nevezetesség) szempontjából kérte azoknak a községeknek az összeírását, amelyek az idegenforgalom és kirándulások tekinteté­ben számba jöhetnek.1 A központi járásból érkező jelentés az alsónyéki, sárpilisi, decsi, őcsényi női népviseletet tartotta erre érdemesnek. A dombóvári járásból a már említett kurdi erdei kirándulóhely Mucsit javasolta a főszolgabíró. A község melletti erdőséget (mely akkor a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonában volt), kirándu­lásra igen alkalmas kirándulóhelyként jellemezte, melyet kü­lönösen Mária-ünnepeken az itt található Papdi kápolnát messze l> A nyaralásra alkalmas községekben létesítendő ., Községfejeleszto Bizottság " munkaprogramjának tervezete. TMÖL A1 3727/1937. 16 Magyar helyesírása: bedekker. Származás: Karl Baedeker lipcsei könyvkiadóról. Az utas könyve ezután még kétszer 1938-ban és 1940-ben jelent meg, az utóbbi szám még egy kiegészítő résszel is bővült, mely a visszafoglalt területek üdülőhelyeit is tartalmazta. Az utas könyve. Magyar utazási kézikönyv és útmutató. A könyv alapítója gróf Széchényi Károly, tervezője Kaffka Károly. Bp. Orsz. Magy. Weekend Egyesület. 1935. 704. p. Az utas könyve. Városok, gyógyfürdők, üdülő- és nyaralóhelyek, egészségügyi, sport és turisztikai intézmények részletes ismertetője. Szerk. Kaffka Károly. 2. kiad. Budapest: Orsz. M. Vendégforgalmi Szöv. 1938. 658 p. Csonka-Magyarország városai, gyógyfürdői, üdülőhelyei, fürdőzésre és nyaralásra alkalmas községei (Takács József). Bp. 1940. Az utas könyve. Magyar utazási kézikönyv és útmutató. Kiegészítő r. Kelctmagyarország, Északcrdély Szerk. Kaffka Károly.3. kiad. Bp. OMVESZ 1940 -1941. 17 TMÖL AI 3727/1937. 585

Next

/
Thumbnails
Contents