Tolna Megyei Levéltári Füzetek 13. Tanulmányok (Szekszárd, 2010)

Balogh Attila: Béri Balogh Ádám élete és dunántúli harcai

olyan kuruc főtiszt, aki egy időre még elodázhatta volna a tragikus dráma végét. Az október-novemberi hónapokban teljesen széthullott dunántúli vitézid rend maradékával mintegy 2000 lovassal Esterházy Antal generális átszorult a Duna túlsó partjára. Már csak egyetlen brigadérosa követte őt: Béri Balogh Ádám.2M Az átkelő hadak Balogh Adám ügyességének köszönhetően veszteség nélkül jutottak át a Duna Tisza közére. Erről így számolt be egy későbbi levelében: ,,mindaddig szorgahnatos- kodtam éjjel, nappal, hogy elegendő hajókat szerzettem, s kár nélkül, hasznosan által költöztettem az egész velünk lévő hadakat, kik ha én nem lettem volna: bizony nem tudom miként s hogyan mentenek volna által,... Az átkelés valószínűleg Földvár körül történt, ahonnan a brigadéros Kecskemét felé vette útját. A következő napokban ide érkeztek meg kisebb-nagyobb csopor­tokban a kuruc seregek töredékei, akiknek rövidesen a Jászfény- szarura elörehúzódó Esterházyhoz kellett csatlakozniuk. A folyamatosan gyarapodó dunántúli kurucság az új év elején Érsekújvár megsegítését kapta feladatául. Néhány hónappal korábban még ők reménykedtek abban, hogy a Duna túlsó partjáról segítség érkezik, most azonban a sors úgy hozta, hogy a legnagyobb szükség idején nekik kellett segíteniük.Balogh csatlakozását Esterházyhoz egy rövid ideig két dolog akadályozta: az egyik egy hirtelen jövő betegség, ami miatt ..lábáról leesvén, kénvteleníttetett harmad napig a hadakat tartoztatván az ágy fenekét nyomni": a másik, hogy Kecskemétre érkezése után serege egy részét Szeged felé küldte ki portyára, akiknek visszaérkezését mindenképpen meg kellett várnia. Bercsényi Miklós december 23-án jelentette a fejedelemnek: „Örömmel vették a Dunántúl valók Újvár felé való menéseket”, de a tisztek hallani sem akartak arról, hogy Balogh vezetésével Esze 1963. 43. p. Fodor László brigadérost az ellenség Simontomyánál elfogta, a két Kisfaludy pedig átállt a császáriak oldalára. (B. A.) 2X2 Bodnár 1938. 52. p. ~K' Tóth 1958. 206. p. A fögenerális Esterházy katonaságát arra használta fel. hogy az ö harcbavetésükkel is támogassa a felső-magyarországi erők utolsó támaszpontját. Érsekúj várat. OSzK Kt. Föl. Hung. 1389. Thaly-gy. fase. XI. tol. 482 485. p. 309

Next

/
Thumbnails
Contents