Tolna Megyei Levéltári Füzetek 13. Tanulmányok (Szekszárd, 2010)

Balogh Attila: Béri Balogh Ádám élete és dunántúli harcai

dérosságot de reményét is kifejezte „csak használjon". 9-én viszont már Zsemberről aggodalmaskodik Rákóczinál, hogy Balogh igencsak elkedvtelenedik, ha előbb nevezik ki nála Kisfaludyt.247 Érdekes, hogy Béri Balogh Adám brigadérossá történő kinevezése (dátum szerint) már e sürgetések előtt egy ' ">4X hónappal, augusztus 9-én megtörtént.' Esterházy szeptember 24-én Balogh ezredéből két hadnagyot: Haraszti Miklóst és Selmeczi Jánost küldte Sándor László vezetésével a főgenerálishoz a Kölesdnél és Légrádnál nyert zászlókkal és dobokkal. Kíséretnek melléjük adatott két lovasezredet, a szabadhajdúságot és két tarackot.'44 Nyerges­újfalunál csak az ellenség strázsáival való puskázás közben sikerült a Dunán átkelniük,1 mert a kurucoknak ekkor már nem volt szabad átkelőhelyük a folyón. Október legelején érkeztek meg Bercsényi táborába Füzesgyarmatra, ahol a zászlók átadásakor nyújtották be ezredük instanciáit. Kérésükből nemcsak saját regimentjük, hanem az egész dunántúli kurucság helyzetébe is bepillantást nyerhetünk, azokba a hihetetlen nehézségekbe, amelyek között a kuruc katonáknak élniük és harcolniuk kellett. '1 A Balogh-ezred helyzete a dunántúli hadsereg egyre növekvő válságát tükrözi. A hadaknak ..aratásban és szüretkor... szokás szerint való széledése" 1708 őszén oly nagyarányú volt. hogy bár 12 ezred állt Esterházy generális parancsnoksága alatt, mégis alig . , ■) ^ *> 2000 lovassal védekezett az újabb császári támadások ellen.' Talán a katonaság oszlásánál is nagyobb bajt jelentett az, hogy a dunántúli nép nagy része már békére, biztonságra vágyott. A 4 4 AR VI. 58; 71. p. :Jt< OSzK Kt. Fol. I lung. 1389. Thaly-gy. fase. XXIX. tol. 99. p. (Béri Balogh Adám brigaderosi kinevezési pátense Kxucsay István kancellár ellenjegyzésével. Thaly Kálmán gyűjteményében másolat formájában létező pátens eredetije 1708. augusztus 9-én íródott.) :4‘' E. A. T. K. 1901.783 784. p. :5H AR I. o. VI. 120-121. p. M OSzK Kt. Föl. Hung. 1389. Thaly-gy. fase. XXIX. föl. 104 105. p. A tisz­tek maguk és más dunántúli tiszttársaik részére kincstári jószágokat kértek. Tudjuk, hogy ebben az időben Balogh Adám is kérte a somogyvári fiskális jószágot, amelynek évi bérlete 500 forint volt. Lásd Bánkúti 1969. 147. p. 2 Október 6-án kaptak parancsot Esterházytól főtisztjei, hogy a szüretre szétszéledt katonáikat szedjék össze. Lásd E. A. T. K. 1901. 789. p.

Next

/
Thumbnails
Contents