Tolna Megyei Levéltári Füzetek 13. Tanulmányok (Szekszárd, 2010)
Balogh Attila: Béri Balogh Ádám élete és dunántúli harcai
vonulnia ezredével, hogy onnan egy kemény portyát tegyen Ausztria felé.14" 1708 júniusának derekán a Balogh-ezred egy rövid időre kettévált, mert Radostics Adám főstrázsamesternek Szigetvár alá kellett kétszáz emberrel portyát vezetnie. Több adat is bizonyítja, hogy Balogh Adám június és július folyamán Bezerédj Imre brigadérossal együtt, az ö beosztása alatt tevékenykedett. Kisebb győzelmeket arattak a helyőrségekből ki-kicsapó és a határról előrenyomuló kis létszámú császári egységek felett. Esterházy július 19-én utasította Bezerédjt. hogy Baloghot küldje (a Sopron megyei) szécsényi táborába.14' 1708 tavaszán és nyarán 11. Rákóczi Ferenc Eger körül az addigi legnagyobb kuruc hadsereget gyűjtötte össze, amellyel Felső-Magyarországról Sziléziába kívánt betörni. Ennek az ex- pedíciós tervnek a megvalósulásától függött minden: a sziléziaiak fellázítása a Habsburg-ház ellen, a hadszíntérnek az örökös tartományokba való áthelyezése, a porosz királlyal kialakítandó szövetség, a magyar királykérdés valamiféle megoldása és maga a szabadságharc sikere.144 A haditervet azonban megakadályozta a Trencsénnél (1708. augusztus 3-án) elszenvedett hatalmas kudarc. A fejedelem és Bercsényi Miklós által vezetett 14 000 fős felkelő Uo. 719; 723; 724. p. A kapott parancs értelmében az ellenség hadmozdulatait felügyelte, támadásuk esetén követnie és állandóan nyugtalanítania kellett őket. Uo. 731; 734; 739; 741; 743. p. Asztalos 2000. 329; 334. p. A sziléziai terv sikeres megvalósítása érdekében. Bercsényi Miklós július utolsó napján azzal a feladattal bízta meg Esterházy generálist, hogy seregeit összeszedve induljon el a Fertő irányába, majd a ló melletti városokat, sáncokat elfoglalva állandóan nyugtalanítsa a császári erőket. Esterházy Antal a kapott parancsnak megfelelően már másnap útra kelt endrődi táborából és a következő két nap során meghódította Ruszlot és Feketevárost. Ekkor határozta el. hogy hadait megosztva háromfelöl töret be Ausztriába. A portyázó hadművelet eredményesnek bizonyult, mert Béri Balogh Adám 3000 emberével Badenig. Botka Adám 2000 emberével Fischamendig. Újkéry János kapitány pedig 500-ad magával Pozsonyig hatolt előre. Mindhárom sereg hatalmas nyereséggel tért vissza. így Esterházy szerint: ,, mióla ezen mostani fegyverkezésünk continnállatik: senki sem emlékezhet, hogy a Dunán innét ilyen nyereség lett volna...''. A portyázó hadjárat közben a mezei generális sem tétlenkedett, a mellette maradt gyalogsággal és (kis számú) lovassággal véres küzdelemben elfoglalta a nezsideri erős sáncot, amely a környező apró és nagyobb városok elővédjeként funkcionált. Lásd F. A. T. K. 1901. 226-229; 749-750. p. 288