Tolna Megyei Levéltári Füzetek 13. Tanulmányok (Szekszárd, 2010)

Balogh Attila: Béri Balogh Ádám élete és dunántúli harcai

bizonnyal Bottyánná! együtt kelt át november 4-én a Dunán­túlra.'"1 Az átkelő kurucok még ezen a napon elfoglalták Duna- földvárat, 7 nap múlva Simontornyát, majd 20-a táján Tatát.1 ’ A hadjárat ezen szakaszában Balogh ezrede a főseregben harcolt, valószínűleg a lovaikról leszállt könnyülovasok és dragonyos csapatok között. December elején Bottyán és Bercsényi a zsitvatoroki tanácskozás alkalmával döntött arról, hogy Ebeczky István brigadérost, Balogh Adámot, valamint Bottyán ezredéből néhány sereget, Csáky Mihály generális főstrázsamester mellé küldik azzal az utasítással., hogy a Szombathelyre beszorított Hannibál Heisterre figyeljenek. Miközben Bottyán az előrenyomulását akadályozó Pápa ostromára készült, addig a kijelölt és a Dunán (északról) átkelt ezredek december 8-án Kőszeg alatt egyesültek. Kisfaludy György vezetésével Bezerédj. Balogh, Réthey György, Kis Gergely és Sándor László ezredesek jelentek meg seregeikkel a városnál, majd hamarosan megadásra kényszerítették azt. Kőszeg után hamarosan Kapuvár, Sárvár. Nezsider és Borostyán várai is a kurucok kezére kerültek. Balogh Adám valószínűleg részt vett ezen várak meghódításában. Bottyán seregei eközben december 24-én Sopront zárták körül és hozzáláttak annak ostromához. Pálffy Miklós Becsből kivont és Stájerországban toborzott hadakkal Sopron felmentésére indult, mire Vak Bottyán felhagyott az ostrommal és a bánnal kívánt megütközni. Pálffy azonban miután Balogh Adám és Szekeres István Münzdorfnál levagdalta biztosító csapatait, jobbnak látta, ha visszavonul a Bécset biztosító erősségek védelme alá. Bottyán pedig folytathatta Sopron megkezdett ostromát. Bár így a császári hadakra nem sikerült csapást mérni, de a dunántúli * 102 1111 Tóth 1958. 106. p. Thaty Kálmán kiszínezve az eseményeket egy én. „alsó hadoszlop parancsnokának” tette meg Béri Balogh Adámot. ezt azonban a források nem támasztják alá. Lásd Thalv 1868. 74. p. 102 Simontomya elfoglalása (november 11-én) ugyanazon a napon történt, mint Erdélyben a zsibói vereség. Erdély hamarosan teljesen elveszett a kurucok szántára, ezért volt különösen fontos az ezzel egy időben történő győzedelmes dunántúli hadjárat. 268

Next

/
Thumbnails
Contents