Tolna Megyei Levéltári Füzetek 13. Tanulmányok (Szekszárd, 2010)

Balogh Attila: Béri Balogh Ádám élete és dunántúli harcai

mellett tartóztatja és ö a fejedelemtől a Dunán való átkelésre kapott parancsot, teljesítette Károlyi utasításait. A mellette lévő alig 100 emberével rajtaütött a sajkákon Soltra átkelő lovas labancokon, mindenüket elnyerte, majd egészen a dunai révig üldözte őket. Itt akart ismét rájuk csapni, azonban az átkelésüket a túlpartra rác erők fedezték. Egészen addig a Duna v ize mellett maradtak, amíg az ellenség utolsó embere is átért a túloldalra és csak ezt követően fordultak vissza a solti sáncban lévő hajdúk^ vigasztalására. Erre nagy szükség is volt, mert a sáncbeliek éheztek, ezért Balogh Adám „az ami kenyeret az ellenségtől elvetettem: azt küldtem be nekik és két harcié) bort azzal vannak szegények". A sánc körüli tartózkodása során összetűzésbe keveredett Hellepront Oláh Gergely nevű hadnagyával, aki felbőszítette rá az egész ott lévő sereget, neki támadván, hogy „ily kevés katonasággal mit gondolok, hogy ott akarok lábadozni". A fegyelmezetlen hadnagyot zászlótartójával együtt megfogatta és Kecskemétre küldte haditörvényszék elé. Levelében ígéretet tett. hogy a holnapi napon csekély seregével újra bemegy a dunai révbe, oda, ahol a németek átjöttek a folyón és egyúttal további erősítést kért. mert ha ők nem jöttek volna segítségül, a solti sánc már az ellenség kezében lenne. Balogh Adám leveléből kitűnik, hogy vágyakozott át a Dunán és a fejedelem parancsának kívánt eleget tenni. Többször hivatkozik is Rákóczi „erős és kemény parancsolatát ”-ra. m

A vágya augusztus közepén teljesült.y| 19-e körül már a „Sár vizén téti volt " és ,, egyenesen ment föl a Somogyságon", A hónap vége felé az ellenség jelenti róla: „Balogh Adám Kemenes alá érkezve négy vagy ötszázad magával: actu most erőltet ülteti s szedi a Kemenesaljaiakat; az véghez viszi kiben semmi kétségem hihető, az Rábán fölül is azt fogja elkövetni,... Tegnap kommendérozott az niczki malomnál 200-at által a Rábán: hová

A kurucok a gyalogosokat hajdúknak, a lovasokat pedig leginkább katonáknak nevezték, igazodva a 17. században kialakult, a Dunántúlra jellemző szóhasználathoz. A lovasságon belül mindvégig a könnyíilovasság dominált, a gyalogos és lovas harcra egyaránt kiképzett dragonyosezredek száma nem volt jelentős. (B. A.)

Bodnár 1938. 17 18. p.

g| OSzK. Kt. Föl. Hung. 1389. Thaly-gy. fase. IV. tol. 190 191. p

265