Tolna Megyei Levéltári Füzetek 13. Tanulmányok (Szekszárd, 2010)
Dr. Dobos Gyula: Tengőd évszázadai
hatalmaskodó, köpönyegforgató nemesek garázdálkodásai messze felülmúlták a török martalócok akcióit. Mindennapi eseménynek számított valós vagy vélt jogoknak törvényes út helyett fegyverrel történő érvényesítése, egymás jobbágyainak kifosztása, birtokok felégetése. Ennek egyik élharcosa a nagy harácsoló enyingi Török Bálint volt, aki pl. Ozora várát is erőszakkal megszerezte. A török Tolna megyét 1543-1544-ben foglalta el véglegesen és 1687-ig folyamatosan birtokolta. Az évtizedekig folyó törvénytelen helyzet, a földesurak hatalmaskodásai, „zavarosban halászása”, miatt már a török előtt számos település lakossága csökkent, lakói részben elmenekültek. A török bevonulás jelentősen felgyorsította a települések elnéptelenedési folyamatát. 1542-ben pl. mindössze negyedév alatt (egy dica jegyzék szerint) jelentősen csökkent a megyében összeírt telkek és az azon élő tulajdonosok száma. Thengewedh 1542. Szent György napi adójegyzékén'1 a következők szerepelnek: Nyáry Mihályé 2 porta, Bewgewlhey (Begethey) Gáspáré 1 porta. Werbewczy (Werbőczy) Imre úré 9 porta. Török Bálinté 2 porta, Bradách Jánosé 4 porta, Huszti Péteré 1 porta, Bornemisza Mihályé 1 porta, Nyáry Lajosé 2 porta, Pósa Györgyé 2 porta. Pór Ferencé 1 porta. ' Kämmerer Ernő leírása szerint az ! 542 nyarán az országban, így Tolnában is pusztító döghalál (pestisjárvány), valamint a török dúlásai jelentősen megváltoztatták a megye arculatát. A Thormásy (Tamási) járásban összeírt 69 község, 145 birtokrész és 102 birtokos helyett az alig egy évvel későbbi regisztrációkor már csak 63 település, 96 birtokrész és 54 birtokos neve szerepelt. Tehát rövid idő alatt számos birtokos nemes veszett el, részbirtok, település vált uratlanná, szűnt meg. Például Fornadh (Fontad). Koromzo (Koromszó), Gyaanth (Gyánt), Somoghy (Somogy), O Saagh (Nagy Ság). 1542. április 24. Dica. 32 Dicalis Conscriptio XLÍfI. Kötet = 1542-es adókönyv Fomádi Benedek szolgabíró járásából. Ezen összeírásban Ewsi (Eősi= Ősi) 7 portával Zalay Boldizsár tulajdona. Irewgh = Ireg Werbőczy Imre 13 portával. Chech = Csehiben Török Bálintnak van 20 portája. 14