Tolna Megyei Levéltári Füzetek 12. Tanulmányok (Szekszárd, 2009)

Aradi Gábor: Adalékok Tamási mezőgazdaságának 19. századi történetéhez

tani, de még ekkor is deszkarekeszbe, illetve zsákvászonba kellett azokat csomagolni. 106 Mindenki köteles volt jelenteni, ha szőlejében észlelte a filo­xérát és a helyszínen kellett megsemmisíteni a beteg tőkét. Abban az esetben ha ez elmaradt, büntetést szabtak ki a termelőre. 107 Bobics Antal uradalmi főügyész azért kapott pénzbüntetést, mert a tamási szőlejében talált beteg tőkék közül egyet vincellérjével a községházára vitetett megvizsgáltatni. Ezzel azonban maga is filoxératerjesztőjévé vált. Ezért 2 Ft-os pénzbírságot kapott. Az ítélet indoklása a filoxéra ravasz terjedésének meggátlása céljából kiadott szabályrendelet ellen [vétett] azzal, hogy a szőlőtőkét kiemelte s azt a községbe távol eső szőlejéből behurcolta... " 108 1886 májusában felmérték a szőlővel beültetett területeket. Azoknak a községeknek az adatait közöltem a táblázatban, melyek az adott járásban a legnagyobb a szőlőterülettel rendelkeztek. 109 Járás/település neve A szőlőterület (kat. hold) Dombóvári járás Ozora 544 Tamási 536 Döbrököz 392 Simontornyai járás Miszla 514 Gyönk 470 Simontornya 458 Dunaföldvári járás Paks 2138 Dunaföldvár 819 TMÖL TJFI 760/1893. 1883. évi XVII tc. 12 v. §. TMÖL TJFI 3607/1888. A 12. § így hangzott: „A phylloxera terjedésének megakadályoztatása végett elrendelt intézkedések ellen elkövetett kihágások 100 Ft-ig, ismétlés esetében 200 Ft-ig terjedő pénzbüntetéssel fenyítendők. " A legalacsonyabb büntetési tétel 2 Ft volt. TMÖL AI 747/1872.

Next

/
Thumbnails
Contents