Tolna Megyei Levéltári Füzetek 12. Tanulmányok (Szekszárd, 2009)
Steib György: Sztrilich Lajos
érdemeket. (...) Fix állásom mellett még jónak mondható magángyakorlatom is volt, melyet klinikai múltamnak, született modoromnak és talán nem utolsósorban szakmai felkészültségemnek, mondhatnám úgy is, hogy tudásomnak köszönhettem. (...) Mikor már arra került a sor, hogy most már bemehetek Sátoraljaújhelyre szemész szakorvosnak, akkor már nem mentem el, egyrészt azért, mert Mádon állásom, jó lakásom, és még praxisom volt, másrészt, mert a megye szembetegei Mádon is felkerestek. " 19 2004-ben, kérésemre, Galambosi Imre, Mád polgármestere így jellemezte Sztrilich akkori, mádi tevékenységét: iy A környezetemben érdeklődve idősebb emberektől, a doktor úrról csak jót hallottam. Emberséges volt, a szegény emberektől sok esetben kezelésért, vizsgálatért nem kért, ill. nem vett el pénzt. Sok mádi gyereket ő segített a világra, és nagyon szerette a gyermekeket. " És ugyanonnan, Vaszil József, nyugalmazott tanár ezt írta: „Nagyon kedves, emberbarát, segítőkész orvos volt. Igazi OR VOS volt! " Az akkori gyógykezelési metódus, az orvos-beteg kapcsolat más jellegű volt, mint a mostani. Az általános orvos nem küldte oly gyorsan kórházi, intézeti szakrendelésre, ellátásra a beteget, így kénytelen volt a mainál mélyebb szinten gyakorolni feladatát a legkülönfélébb szakterületen. Megoldott szülési komplikációkat, rögzített törött végtagokat, felvezette a katétert vizelési problémánál, s ha kellett, fogat húzott. Az otthonában kezelt beteghez gyakran kijáró orvos szinte családtagnak számított; ismerte a család kórtörténetét, szociális helyzetét. Segítségnyújtásban orvos és beteg egymás szövetségesei voltak. Az orvosnak járó honoráriumot gyakran természetbeni juttatással egyenlítették ki. így Sztri liehet is ellátták terményekkel: tejjel, fával, malaccal, baromfival, borral. (Tokaj-Hegyalj a!) Mentőautó kevés volt, így leginkább lovasszekérrel kellett a vidéket bejárni, órákig zötykölődni. Zemplén vármegye alispánja engedélyezte részére a „szemész szakorvosa " cím használatát, így rendszeresen őt bízták meg Szerencs iskolás gyermekeinek szemvizsgálatával. 19 Jelzett visszaemlékezés, 1966. április 4-én „Sonka" címmel írt „esszéjéből" való, mely bővelkedik humoros, anekdotikus részekben.