Tolna Megyei Levéltári Füzetek 12. Tanulmányok (Szekszárd, 2009)

Major Attila: Tolna nagyközség villamosítása

folytatni kellett, azzal nem várhattak a háború végéig, mert közü­lük sok erősen korhadni kezdett. Néhány hónap múlva Németh János ügye ismét napirendre kerül a közgyűlésen. A nyugdíjalap javára befizetendő összeggel együtt a fizetése még mindig csak 1840 K. Ez nagyon kevés, hi­szen családos is, és munkája közben olyan tevékenységeket is el­végez, amelyekkel egy írnok munkáját is elvégzi, ami komoly megtakarítást jelent a községnek. O írja meg az összes hadisegély­nyugtát a segélyezettek részére, valamint még sok olyan feladatot is ellát, melyek nem tartoznak a munkaköréhez. Ezért a testület megszavaz neki az 1916. évre 300 K háborús segélyt, és azt január l-jétől 10 havi részletben fizeti ki, mert Németh János kevesebb fizetést kap, mint a község más tisztviselői, jutaléka nincs, és lak­bérilletményt sem kap. 58 1916. február 27-én a testület felállva hallgatja meg O Csá­szári és Apostoli Királyi Felségének legfelsőbb leiratát, amit Fe­kete Ágoston olvasott fel. A király méltatja a megyei, városi és községi tisztviselők helytállását ezekben a nehéz időkben. A felol­vasás után a villamos mű üzemvezető bizottságába Hochsteiger Mihály halála miatt egy új rendes tagot kell választani: Müller Jó­zsef második bírót, valamint a hadba vonult dr. Fischer János he­lyett egy póttagot, Krausz Béla képviselőt. A villamos üzem közben működik, apránként növekszik a be­kötések száma is, a személyzet is megállapodik. Azonban műszaki probléma jelentkezik. A gépek hűtővizét eddig az udvaron fúrt kútból szivattyúval biztosították, az elhasznált vizet pedig egy cső­rendszeren keresztül elvezették. Ez a csőrendszer mostanra annyira meghibásodott, hogy a víz mindenhol ömlik belőle, és a Ferencz József utcát hatalmas víztócsák borítják. A csőrendszer javítása sokba kerülne, megközelítené az 1000 koronát. Ezért úgy döntenek, hogy az üzem udvarán egy földbe süllyesztett hűtővíz tartályt építenek, melynek ára kb. 880 K, föléje pedig fából egy hűtőtornyot, amely lehetővé teszi, hogy az elhasznált hűtővíz le­hűtve kerüljön a tartályba, és így újból felhasználhatóvá válik. A torony ára kb. 120 K. Ez a módosítás annyiba kerül, mint a cső­rendszerjavítása, és ráadásul lehetővé teszi, hogy ha a kútban lévő

Next

/
Thumbnails
Contents