Tolna Megyei Levéltári Füzetek 12. Tanulmányok (Szekszárd, 2009)

Dr. Csordás Jenő: A gyermekek halálozása és annak okai Tolna megyében 1896-1940-ben

Az első élethét alatt halt meg a csecsemők 21%-a, vagyis a negyvenöt év alatt regisztrált 61.610-ből 12.939 csecsemő, azaz csaknem minden ötödik haláleset e rövid időszak alatt következett be. Az arányszámokban a területek közötti nagy szóródás ellenére igen jól látható a folyamatos csökkenés, amelynek következtében a megyei mutató a 48,8%o-ről 30,2% o-re csökkent. Emellett jelentős különbség észlelhető a járások értékei között, a teljes időszakot te­kintve a legjobbak voltak az eredmények a dunaföldvári és a simontornyai járásban, a sereghajtók viszont a völgységi és a dombóvári járás voltak. 2.2. A korai csecsemőhalálozás Az egyhetes kortól az egy hónapos kor betöltéséig számított háromhetes periódusra, mint említettük részben még a szüléssel összefüggő események hatnak ki. A következő táblázatban ennek az időszaknak a halálozási arányszámait mutatjuk be járási bontás­ban, ismét ötéves periódusok eredményeit összegezve. (Az ab­szolút számok a 101-102. oldalon közölt táblázatban vannak fel­tüntetve.) Dombóvári Dunaföldvári Központi j á Simontornyai r á s Tamási Völgységi Megye 1896-1900 91,6 73,7 61,7 70,3 81,8 81,5 75,9 1901-1905 103,5 70,5 64,9 67,8 78,3 75,5 75,8 1906-1910 90,2 73,1 55,8 67,0 68,8 69,0 70,1 1911-1915 81,9 74,8 67,4 66,7 71,7 68,2 72,1 1916-1920 85,4 65,2 65,4 56,7 66,7 72,0 68,6 1921-1925 77,4 64,9 59,8 54,1 61,9 57,3 62,7 1926-1930 65,3 51,2 41,5 43,5 50,5 50,6 50,2 1931-1935 58,9 42,5 37,8 39,1 43,9 35,2 42,6 1936-1940 39,6 35,6 23,9 32,7 42,1 26,3 32,9 Az élet első hete után, az egy hónapos kor betöltéséig meg­haltak részesedése abszolút számokban és arányaiban is valamivel meghaladja az első élethét veszteségeit, a 19.972 halott az összes elvesztett csecsemő 32,4%-át teszi ki, vagyis minden harmadik csecsemőhalottat ebben az életkorban vesztettek el. E periódusban is jelentős különbségek észlelhetők a külön­böző területek között, de most más sorrendet észleltünk: a legked­vezőbbek a központi és a simontornyai járások adatai, a sereghaj-

Next

/
Thumbnails
Contents