Tolna Megyei Levéltári Füzetek 11. Tanulmányok (Szekszárd, 2006)

Töttős Gábor: A tolna megyei időszaki sajtó kezdetei • 371

hoz. 57 Álnevei és névjegyei: Szurony Jeremiás, B.E. s csak ké­sőbb, már nem az első évfolyamban: Palást. A harmadik, akit ki kell a levelezők közül emelnünk Mányoky Tamás, szintén református lelkész, Nagyszékely községben él. Több írása jelenik meg, köztük olyan éles hangú vezércikke, amelyhez a szerkesztő félve teszi hozzá, hogy tekintsék magánvé­leménynek. Különösen lényeglátása emeli ki kortársai közül, akikkel szemben ő nem személyeskedő, hanem a mélyebb okokat fürkészi, nem is mindig eredmény nélkül. Legsikerültebb müve talán az, amely a 17. szám vezércikkeként jelent meg, Justitia regnum fundamentum címmel, s földolgozza a hitbizományok rövid történetét, bemutatja kárukat és anakronizmusukat. Névje­lei az első évfolyamban: M. Tamás, M. T., később álneve: Széke­lyi. Mellettük sok, inkább kisebb, mint nagyobb jelentőségű külmunkatárs tett azért valamit, hogy több hír, tárca, cikk és egyéb anyag kerüljön az induló újságba. Számukat mintegy harminc­negyven főre tehetjük, s legjavuk az értelmiségből kerül ki: taní­tók, papok, jegyzők, jogászok. Talán ők is, de az előbb említett három szerző feltétlenül, tiszteletpéldányt kaptak s rájuk is érvé­nyes volt, hogy minden térítés nélkül írtak: a honorárium maga a megjelenés lehetősége és a hírnév volt, a velejáró népszerűséggel. Részben ez volt a célja az ismeretlenségben rejtőzködő szer­kesztő bizottságnak is, de csak részben, mert ennél sokkal na­gyobb hasznot hajtott számunkra, hogy alakíthatták a közvéle­ményt, befolyásolhatták, ha csekély mértékben is, azt a tömeget, amely egy-egy képviselőválasztáskor az ő jelöltjeik mellett vagy ellen szavaz. Aligha véletlen, hogy éppen a képviselőkről híreszte­lik - amint azt már idéztük -, hogy egy kivételével nem rendelték meg az újságot: ez is a lejáratás egyik eszköze. Azzal pedig, hogy a vármegyei vezetést megkímélik a sajtó nyilairól, közelebb ke­rülnek ahhoz a hatalomhoz, amelyből az újság nélkül még remé­nyük sem lenne részesedni... 57 Életrajza a Tolna megyei Könyvtár cédulakatalógusában található. 58 Gulyás Pál: Magyar írói álnév lexikon. Bp., 1978. Akadémiai K. 530. p. 59 M(ányoky) Tamás: Justitia regnum fundamentum. = TK.l.évf. 1873. jún. 25. 17. sz. 1. p. 407

Next

/
Thumbnails
Contents