Tolna Megyei Levéltári Füzetek 11. Tanulmányok (Szekszárd, 2006)

Töttős Gábor: A tolna megyei időszaki sajtó kezdetei • 371

közepén, a 42. szám hozza „ Tolnavármegye szabályrendelete a halászati jog gyakorlása, illetőleg az irtó halászat meggátlása tárgyában " című, nyilván már korában is „hosszú feltűnést" keltő — vezércikkéti Minden rosszízű tréfát félretéve, kettős következtetés adódik az utóbbi esetekből. Az egyik: nem volt megfelelő minőségű és mennyiségű vezércikk (és aki ilyen írására vállalkozzon!), a másik, hogy a hivatalos közleményeket kötelezően meg kellett venniük a községeknek s így sem anyagilag, sem erkölcsileg nem károsult az újság: fizetett a vármegyei adminisztráció, mert „műve" (rendelete) megjelent. Megvette a rendeletet tartalmazó számot valamennyi község, s talán néhány polgárának kedve támadt megrendelni a hivatalos színben tündöklő Tolnamegyei Közlönyt. A vármegyei gesztus nyilván lekötelezte az újságot, nem véletlen, hogy ellene egyetlen panasz sem hangzik el az első évfolyamban: a bajok oka ezzel szemben lehet az állam, a községek vezetése, a vasúttársaság, esetleg egyes személyek, de soha nem a helyi, megyei vezetés. így fest a ,, senkinek ránk befolyást gyakorolni nem engedünk" elve a mindennapi életben, a Tolnamegyei Közlöny hétköznapjaiban... Mindez a vezércikkek tartalmában is nyomon követhető: alig van szó, az egész megye, vagy akár nagyobb összefüggő terület érdekeit felölelő témáról. Ha mégis ilyen kívánkozna a vezércikkbe, óvatosan kerülik az éles vitára alkalmat adó véleménynyilvánítást, megelégszenek az okok felszínes vizsgálatával, s inkább az olvasók leveleire bízzák az elemzést. Ez a módszer ugyan érhető, de annál kevésbé helyeselhető: így az a közönség neveli az újságot és magát, amely számára szintúgy elkelne némi véleményalakítás, buzdítás, befolyásolás, mélyebb gondokra serkentés. E feladat teljesítésére azonban még hosszú évekig ritkán kerülhet sor: első az óvatosság, második a vélemény... Ha az 1873-as év vezércikkeinek mérlegét meg kell vonnunk, mégsem lehetünk igazságtalanul szigorú kritikusok. Igen tanulságosak azok a szavak, amelyeket huszonöt év múlva Boda Vilmos ír le: „... a helyzet jellemzésére hozzuk fel, hogy emlékszünk rá, midőn egy fővárosi hírlapírót nagy ünneplésekkel vettek körül azon alkalomból, hogy ezredik vezető cikkelyét meg írta. E sorok írója már az 1200-on is túl van s még soha senkinek eszébe se 390