Tolna Megyei Levéltári Füzetek 11. Tanulmányok (Szekszárd, 2006)

Töttős Gábor: A tolna megyei időszaki sajtó kezdetei • 371

elsősorban a kereskedelemre hat bénítólag, de nem használ a művelődésnek sem. Az Eötvös-féle népiskolai törvény előtt, de még évekig utána sem mérhető a magyarság műveltségi állapota a nyugati államokhoz; igaz nem azokkal, hanem a Balkánnal, Oroszországgal szokták összevetni, s így már sokkal kedvezőbbnek tűntek a tények. Tolna megye nem kirívó példa kultúra tekintetében sem. Két algimnáziuma, a gyönki 1806 óta, a sárszentlőrinci (később Bonyhádra költözött) ugyanekkortól nyújtott többet alapképzésnél. Tanárai és diákjai között egyaránt akadtak országosan ismertek: Petőfi Sándor, Sass István, Lehr Albert a sárszentlőrinci, Tolnai Lajos, Dömötör János, Fördős Dávid, Losonczy László a gyönki alma mater hírességei. Nem ritka ugyanakkor még évek múlva sem, hogy egyetlen néptanító száz-százötven nebulóval küszködik istállónak is csak szűkös időkben alkalmas „tanteremben". Ennek ellenére vannak a megyének olyan tájai, ahol már a 19. század elején szinte általános az írni-olvasni tudás. A sárpilisi jegyző 1828-ban az olvasást már „a lakosok kedves mulatsága "-ként említi, s a korban akárki fordul meg a Sárközben, elismeréssel szól a parasztpolgárság tudós voltáról. A megyében, Dunaföldvárott él ekkoriban Hőké Lajos, a kor neves történésze; Augusz Antal báró, aki Liszt Ferenc barátjának mondhatta magát, s akit a világ ,,hírhedett zenésze" több alkalommal meglátogat; Szemenyei Mihály neves egyházi író, s a kor mértékeivel mérve szokatlanul nagy példányszámú, tízezer fölé emelkedő Szent Család Naptárát szerkesztő - már majdnem azt mondhatnánk - zsurnaliszta; és még sokan mások: névtelenül. Mégis, mi volt ez már a reformkor pezsgéséhez képest, amikor Vörösmarty Mihály volt annak a Perczel Mórnak a nevelője, aki a megyegyűléseken Csapó Dániellel, Bezerédj Istvánnal, Ürményi Józseffel vitatkozik majd a Pollack Mihály építette vármegyeháza klasszikus ívű falai között?! A negyvennyolcas hagyományok főleg politikai téren éreztették még hatásukat: a megye az utolsó ellenállók, passzív rezisztensek közé tartozott, bár megélhetési kényszerből többen eladták hitüket már az 1850-es évek elejére egy állami hivatal képében kerekedő tál lencséért. TMÖL, Egyed-féle összeírás 372