Tolna Megyei Levéltári Füzetek 11. Tanulmányok (Szekszárd, 2006)

Dobos Gyula: Adatok a bonyhádi Kliegl család történetéhez • 185

Dr. bonyhádi Kliegl (Kun) Lajos 1896-1978. Az anyakönyvi bejegyzések szerint Kliegl Lajos árvaszéki irattárnok és Brajkovits Katalin gyermeke, Lajos a millennium évében, pontosan 1896 május 29-én Szekszárdon született. 43 Édesanyja tanítónő volt, aki 1882-1886 között végezte tanulmányait a „kalocsai érseki nőképezdében" és szerzett jeles minősítésű tanítói oklevelet. Első munkahelye Miske községben volt. Az 1887/8-as tanévi munkájáról a községi elöljáróság által kiadott bizonyítvány szerint „szakmájában páratlan ügyessége, kitartó szorgalma és kitűnő képzettsége által a gondjaira bízott növendékeket a tantárgyakbani alapos képzésen felül, a rend, pontosság, tisztelettudás és erkölcsösségben nevelés jellemzi, mi által a szülők örömét és tiszteletét, az elöljáróságnak pedig teljes megelégedését alapítá meg. Bizonyíttatik végre, hogy nevezett kisasszony szerénysége és példaszerű magaviselete által közszeretetben részesül." Hamarosan férjhez ment és a házasságból 1896-ban már az ötödik gyermek Lajos született. Nem ismerjük, de valószínűleg nem gyakorolta tanítói hivatását. Dokumentumaink szerint a világháborús időszakban helyettes tanítónőként tevékenykedett. 45 Kliegl Lajos Szekszárdon a belvárosi r. k. fiúiskolában 1902­ben kezdte meg tanulmányait. A megőrzött népiskolai TMÖL XIV/25. Dr. Kliegl (Kun) Lajos hagyatéka 1. doboz. A feldolgozás lábjegyzetek nélkül megjelent a Tolnai Naplóban 2003. november. Lásd még: Szekszárd a XX. század első évtizedeiben Szerk. Dobos Gyula, Szekszárd, 2005. In: Neves szekszárdiak 349-458. p Népiskolai bizonyítványaiban tévesen május 28 szerepel. A szekszárdi belvárosi templomban keresztelte meg június 13-án Wosinsky Mór esperes, plébános A keresztszülök Benedicti József és neje Ugróczy Anna, valamint Sörös Gyula és neje Kliegl Janka voltak. TMÖL XIV/25. Dr. Kliegl (Kun) Lajos hagyatéka 1. d. 1888. július 15-én a jegyző, a bíró és egy esküdt aláírásával kiadott bizonyítvány. 1918-ban Ferenc Salvator főherceg özv. bonyhádi Kliegl Lajosné önkéntes ápolónőnek a katonai egészségügyben, a háborúban szerzett különös érdemei elismeréséül, a vöröskereszt ezüst díszérmét a hadiékítménnyel számára díjmentesen adományozta. Az eredeti oklevelet lásd TMÖL XIV/25. 1. d. 207

Next

/
Thumbnails
Contents