Tolna Megyei Levéltári Füzetek 11. Tanulmányok (Szekszárd, 2006)

Braisch-Dobos Zsuzsa: A tudomány embere: dr. Szita László (1933 –2005.) • 83 - Nagy Janka Teodóra - Szabó Géza: Ecsetvonások Holub József tudományos portréjához • 159

ma, Te vagy az egyetlen működő vidéki egyetem rektora" Só­lyom Jenő, a pécsi Erzsébet Tudományegyetem soproni Evangéli­kus Hittudományi Karának egyházjogot és egyháztörténetet tanító tanára 1944. november 20-án így tudósít helyzetükről: „Munkánk még folyik. Célszerű ez már azért is, mert hallgatóink nagy több­ségét már haza sem ereszthetnénk, nem volna, hova menniök. De látjuk, hogy egyre kevésbé múlik rajtunk, meddig tarthatjuk az épületet, akár csak a magunk számára, akár a Ti számotokra • „ 67 IS . Nehéz, nem tudósnak való idők következtek. Holub József azonban mindvégig talpon tudott maradni. Sajátos fintora a sors­nak, hogy édesapja az első világháború éveiben volt a szekszárdi polgári fiúiskola igazgatója, fia pedig a II. világháború legször­nyűbb esztendejében a pécsi egyetem rektora - és alkotó ember. Holub József a korán elhunyt Tagányi Károlyt tartotta igazi meste­rének, akivel összekötötte interdiszciplinaritása is 68 - elsősorban a közigazgatás-, a település-, a jogtörténeti és társadalomtörténeti kutatások területén. Mindkettőjük számára a helytörténetírás, a megyei monográfia volt a mesteriskola: amit Tagányinak Nyitra megye jelentett, Holubnak az (sajnos nem Tolna, hanem) Zala megye volt. A szavakból „reális értelmet, dolgot" előállítani: ez a gondolkodó emberek privilégiuma -fogalmaz Holub Tagányit búcsúztatva. Forrásaink talán hozzájárultak a gondolkodó Holub József történészi, jogtörténészi, emberi portréjának teljesebbé, árnyaltabbá formálásához. Tóth László levele Holub Józsefhez. Tápiószele, 1944. október 20. HCsI. Sólyom Jenő levele Holub Józsefhez. Sopron, 1944. november 20. HCsI. Holub több tudományterületet is érintő kutatásaira Kajtár István is felhívta a figyelmet. (KAJTÁR 1986. 17., KAJTÁR, 2001. HOLUB 1924. 835. 179

Next

/
Thumbnails
Contents