Tolna Megyei Levéltári Füzetek 10. Tanulmányok (Szekszárd, 2002)
Csekő Ernő: Törvényhatósági választások Tolna megyében 1871-1917 • 5
részvétel, ami szintén nem járult hozzá a megyebizottság széles körű legitimációjához, illetve - az a tény, hogy a megválasztott tagok törvényhatósági bizottságban a virilistákhoz képest csekély súllyal bírtak. Ezek alapján egyértelmű kép alakulhat ki bennünk a népképviselet elvének érvényesüléséről, Tolna megye bizottságának legitimációjáról. De mielőtt végleges értékítélet mondanánk, vigyáznunk kell, hogy ne a jelenkor elvárásait vetítsük vissza egy jóval korábbi történeti korba. Hiszen mindezen konkrét és számszerűsíthető adatok ellenére a törvényhatósági bizottságok az egész korszakban fontos, tekintéllyel bíró, szilárd intézményei voltak nemcsak a vármegyék életének, hanem az egész magyar államszervezetnek. A választott törvényhatósági bizottsági tagok névjegyzéke 1872-1918 Az alábbi névjegyzék Tolna megye dualizmus kori törvényhatósági bizottsága valamennyi - általános illetve pótválasztáson bekerült - választott tagjának nevét tartalmazza. A megválasztott bizottsági tagok választókerületenként, időrendben szerepelnek; nevük mellett foglalkozásuk és lakhelyük van feltüntetve. A pótválasztáson bekerültek - megkülönböztetésül dőlt betűvel szedett nevei azok nevei alatt szerepelnek, akinek a megüresedett helyére választották. A pt. rövidítés után található dátum a pótválasztás, általában az év negyedik negyedévében található idejét jelöli. Az ekkor megválasztottak a következő év elejétől, az ettől eltérő időpontban - éve eleje, közepe - választottak a következő közgyűléstől foglalhatták el helyüket a közgyűlésben. Itt kell megjegyeznem, hogy a névjegyzékben csak a ciklus közben tartott pótválasztás - és megválasztott egyén - adatait tüntettem fel. Viszont nem kerültek be az általános választáshoz kapcsolódó pótválasztások során választottak adatai, hiszen azok - legfeljebb egy-két hónapos késéssel - az általános választáson megválasztottakkal együtt kezdték hat éves mandátumukat. így nem szerepelnek azok nevei sem, akiket ugyan megválasztottak, de - több helyütt történt meg53