Tolna Megyei Levéltári Füzetek 10. Tanulmányok (Szekszárd, 2002)
Kárpáti Andrásné: Julius Liebbald működése Tolna megyében • 251
va várt találkozásuk. Sajnálta, hogy barátja nem értesítette időben az érkezéséről. 104 Liebbald - feltehetően egyre rosszabbodó egészségi állapota miatt - egy fiatal, megbízható, magyarul és németül beszélő embert keresett, aki adjutánsaként dolgozhatna. Kérte Rumyt, ha ismerne megfelelő személyt, akkor értesítse. Közölte az állás várható javadalmait is. 105 Rumy barátsága nagyon sokat jelentett Liebbaldnak. Minden levelében sajnálatát fejezte ki az elmaradt találkozásokért. Bízott benne, hogy Rumy meglátogatja otthonában, mert nagyon szerette volna barátjának megmutatni a róla elnevezett kertjét. 106 Erre újabb lehetőség mutatkozott, mivel a Magyar Természetvizsgálók 1845. évi összejövetelét ismét Pécsen tartották. Liebbald is jelezte - mint előadó - a részvételét. Egészségi állapota azonban meggyengült, nem merte vállalta az utazást. Adjutánsát elküldte maga helyett Pécsre, hogy hozza el barátját. Az összejövetel résztvevői között azonban nem találta meg Rumyt, így az oly hőn óhajtott látogatás ismét elmaradt. 107 Amikor a Csapó család gazdatisztet keresett, felkínálta a lehetőséget Rumynak Csapó Ida férje, Nemeskéry Kiss miszlai birtokán, és a pozsonyi kerületben fekvő Csapó uradalomban. 108 Ajánlatával bizonyára segítséget akart nyújtani az 1844. augusztus 5-én elhunyt pártfogója családjának és barátjának egyaránt. 109 Liebbald mindvégig abban bízott, hogy barátja valahol a közelében vállal majd állást, és akkor együtt dolgozhatnak. Mindez azonban csak vágyálom maradt. Egészségi állapota napról-napra súlyosabbá vált. Utolsó levelében is azt írta barátjának, hogy „fél lábbal a sírban van." 110 Visszavonultságában is állandóan figyelemmel kísérte a kor fejlődését és változásait, a tudományos eredményeket. Mint Tolna vármegye közgyűlése megemlékezésében írja: „elszigeteltségében MTA.kt.JL . 1843.okt.28. MTA.kt.JL . 1844. febr. 20. MTA. kt .JL. 1844. okt. 28. MTA.kt.JL. 1845. júl. 2. u. o. Sipter Gézáné: Korok és emberek. Szekszárd. 1973. 18. p. MTA.kt.JL . 1845. júl. 2. 273