T. Mérey Klára: Rendhagyó válogatás egy életműből - Tolna Megyei Levéltári Füzetek 9. Tanulmányok (Szekszárd, 2000)

Szigetvár a kapitalizmus kezdetén

Németh Béla Szigetvár történetéről írott munkájában 3 már ismertette azt a harcot, amelyet a város polgársága uraival (Neffczern báróval, Szily Ádámmal, majd a Festetics családdal) vívott. E harc hangnemének illusztrálására csupán egy levélből szeretnék idézni. Szigetvár communitása ugyanis 1791-ben levél­ben kérte földesurát: Festetics Lajos consiliariust, hogy a városukra „őfelsége honoráriuma" címén kivetett 39 forintot fizesse ki. Fes­tetics több mint egy félév után kelt válaszában a következő szavak­kal tagadta meg e kérelem teljesítését: „a szigetiek urak vannak mindenkor, nem jobbágynak, hanem purgereknek mondják mago­kat, azok helyett szégyen volna letenni és így le nem teszem". A levél hangneme önmagában is magyarázatát adja a város és a földesúr közti viszony elmérgesedésének. De ez a néhány szó egyben arról is képet ad, hogy miként reagált ekkor Szigetvár föl­desura a szabadabb, a feudális kötöttség nélküli viszonyt szorgal­mazó városi lakosság leghalványabban jelentkező polgári öntudatá­ra. A Festetics család utóbb, 1832 körül, eladta ezt a birtokát Czindery Lászlónak, akinek Szigetvárral kapcsolatos magatartását Németh Béla csupán a gazdasági oldalról méltatta. Megemlítette mindazt a pozitívumot (dohány- és szivargyár létesítését, cukorgyár és díszkertészet létrehozását), amellyel a település városias jellegét előmozdította. Szigetvár azonban nemcsak oppidum volt, hanem úrbéri rendezés alá tartozó település is, amelynek a jobbágyfelsza­badítást követő időkben átalakuló gazdasági és társadalmi életét nem kevéssé befolyásolta az a mód, ahogyan ez a felszabadulás végbement. Németh Béla Czindery László földesuraságát az előbbi birtokosokénál „szelídebbnek" jelzi. 5 Milyen volt ez a „szelíd' uralom? Az új földesúrral az előcsatározások már a birtokba lépése után azonnal megkezdődtek. Még a régi tulajdonos idején, 1831­ben Szigetvár megtagadta a város földje után követelt kilenced és tized beszolgáltatását. Perben állt földesurával azért is, mert az 3 Németh i.m. 352-366. p. 4 Somogy megyei Levéltár (továbbiakban: SmL) Úrbéri birtokperek, Sziget­vár. 5 Némethi, m. 369-371. p. 198

Next

/
Thumbnails
Contents