T. Mérey Klára: Rendhagyó válogatás egy életműből - Tolna Megyei Levéltári Füzetek 9. Tanulmányok (Szekszárd, 2000)

Tolna városának települése a 18. században

16. Amelyik lakos nem akar tovább a városban maradni, és máshova óhajt elmenni, az vessen számot az urasággal „s áztat contentálván, szabadon el mehet, ahova akar." Lényeges eltérés a két földesúr urbáriuma között a megemelt készpénz összegében van, amely keményen sújtotta a házzal nem rendelkezőket is, s melynek egy része a hosszú fuvar megváltásának magas összegéből származott. Az urbárium szövegéből egyébként sok olyan mozzanat emelhető ki, amely a város közösségének akkori életére jellemző. A kilencedfizetési kötelezettség bővítése arra mutat, hogy a szántóföldi gazdálkodás már sokszínűvé vált és a kerti termények is jövedelmezőnek bizonyultak. A „kisebb dézsma" kiterjesztése pedig az állattartás fejlődésére utal; a bérlegeltetés tilalma a legelők bőségéről árulkodik. Az erdő „használatának" korlátozása, a kézműipar üzéséhez fontos fa árának szabad alku tárgyává tétele igen nagy visszaéléseknek nyitott kaput. Nem csoda, hogy hamarosan nemcsak Tolna, hanem Kakasd és Belac elöljárói is panasszal fordultak a megyéhez. E két utóbbi helyen arról is tudomásunk van, hogy a földesúr kalodába záratta az elöljárókat, akik két napon át étlen és szomjan gondolkodhattak a nekik adott új szerződésen. Az a kevés kedvezmény, amely ebben az új urbáriumban szerepel (a szőlőkkel és az új irtásföldekkel kapcsolatosan) arra utal, hogy a dolgozó jobbágygazdák tömeges elköltözésétől még mindig tartani lehetett Tolnán. Hiszen e mezőváros lakosságát - a földesúr követelésein kívül - jócskán leterhelte a megye és az állam is hadi és egyéb adókkal, az ott tartózkodó katonaság állandó követelőzéseiről nem is szólva. Mindazok a változások, amelyek Tolna városában bekövetkeztek, az összeírásokban - áttételesen - jelentkeznek. 1733-ban 79 jobbágy gazda és 29 zsellér, egy évvel később már 58 hospes mellett 49 zsellér szerepel, s mindez egy elszegényesedési folyamat jelzője. Ugyanakkor a részletező összeírásokban egyre nagyobb számmal jelennek meg az „ex Germania" érkezők nevei. A megyéhez befutó Apponyi Lázár elleni panaszok száma azonban már túl nagy volt ahhoz, hogy figyelmen kívül lehetett TML. Kjk. A belaci és kakasdi esetről lásd: WEINDLEIN János 1937. 24. p. TML. Ö. 295. 93-94., 147.: Uo. ö. 297. 44-47. p. 357