T. Mérey Klára: Rendhagyó válogatás egy életműből - Tolna Megyei Levéltári Füzetek 9. Tanulmányok (Szekszárd, 2000)

Tolna városának települése a 18. században

település belső „régi szokás szerint" a községnek csupán arra legyen „authoritása avagy hatalma", hogy a bírót és esküdteket és „másféle ebbeli szolgát" azok közül választhasson, akiket a méltóságos uraság „deniminál és proponál". Elrendeli továbbá, hogy „ Tolnai híveinknek meg maradássára és gyarapítássára az Új Bíró az előbbeni Bírónak számadását az városi gyüvedelemrül", az Uraság tisztinek „presentállya". Ennek pedig meg kell vizsgálnia azt, hogy a bírák és az esküdtek a város hasznára fordították-e a város jövedelmét. Ugyanakkor elrendeli, hogy 1721-től a „Haszo [Halászó?] Foknak hatod része jövedelme" a községgé legyen és ez „az közönséges várossi községhnek javára fordíttassék". Ugyanakkor azt is elrendeli, hogy ezt a levelet három nyelvre (magyar, német, és „ rácz ") le kell fordítani és „ szokás szerint publikálni". Ez roppant érdekes adat, hiszen dokumentálja Tolna akkori többnyelvűségét, az ott változatlanul megtalálható három nemzetiség együttélését. Ugyanebben a „levélben" azonban további intézkedések is vannak. A község belső rendjét szabályozta az a rendelkezés is, amely a gazda halála esetén - akinek felesége, gyereke „ utána való maradéki megh maradtanak", azok ingó javait a bírák és az esküdtek azonnal írták össze, készítsenek róla leltárat és adják azt az uraság tisztének kezébe. A szöveg szerint ennek az a fő oka, nehogy a bírák a szegény özvegyet és az árvákat igazságtalanul „taxáihassák" és megterhelhessék, de hamarosan kiderül ennek az uraság számára fontosabb oka is: „az ollyatin el hagyot árva kis Dedőknek Pillionak jó jámbor Gazda viseleő ember adattassék Tutorául, a ki mint jól nevelésire, mind pedig javaira jó gondot viselvén. Nem külömben a Robotra pénz az urbárium mellett megmarad. " Ugyancsak intézkedik az egyik fontos jövedelemről: a só áruitatásról is. „...mostanságtulfoghvast senkinek szabad ne legyen funt számra sót árulni". A földesúr csupán a „Rácz Risztonak és Ox Jánosnak" engedélyezi a sóval való kereskedést és a kenyérsütést is megtiltja, „kivévén az Öregh házi kenyeret (amely szabad légyen kinek kinek pénzre kisütni)." A harmadik pontban a marhák után járó „kis tized" adó felől intézkedik. Ekkor még csak a borjú után kell fizetni „két funt" vajat. A negyedik pontban a földesúr ismét visszatér arra, hogy 347