T. Mérey Klára: Rendhagyó válogatás egy életműből - Tolna Megyei Levéltári Füzetek 9. Tanulmányok (Szekszárd, 2000)
Az úrbéri birtokrendezések hatása a Somogy megyei települések alakulására az önkényuralom idején
Az úrbéri birtokperekben azonban többször találunk másutt is utalást birtokváltozásokra, sőt a köznemesség anyagi helyzetére is. így tudjuk meg pl., hogy a Majthényi család nyimi részbirtokát gr. Wickenburgtól Kovács Sámuel és Margalit János vette meg a század közepén, de már az 1890-es években Satzger Pál e falu egyik legnagyobb birtokosa. Ugyanígy gr. Wickenburg Konstantin földesúr váltotta meg a Maithényiek bábonyi részbirtokát is, amelyen azonban hamarosan ugyancsak túladott. 1893-ban itt is egy Satzger a legnagyobb birtokos. 15 1851-ben Kercseliget közbirtokosai helyett egy csődtömeggondnok terjeszti elő az úrbérrendezési birtokpert. Ugyancsak az úrbéri perekből értesülünk arról, hogy Tallián Károlyné somogyvámosi birtokrésze is csődbe jutott 1857-ben, s ugyancsak ez a sors érte 1860-ban Nagyhárságyon a gr. Festetich-féle birtokot. 16 Megszaporodtak a korszakban a bérletek is. Ezeket nagyrészt csupán az úrbéri perek, esetleg a rendelkezésünkre álló szórt és rendezetlen családi levéltárak adatain keresztül lehet nyomon követni. így értesülünk pl. arról, hogy a nyilván tőkehiányban szenvedő Gaál Alajos bérbe adta Tokaj pusztát ifj. Kacskovics Mihálynak, a még jókor a császáriakhoz átállt ügyvéd fiának 1850. augusztus 30-án évi 1200 forintért. A tulajdonos kikötötte, hogy a bérlő háromnyomásos gazdálkodást folytasson, és rendesen trágyáztassa a birtokot. Kacskovics a pusztát azonnal alhaszonbérletbe adta tovább, s a birtokot Gaál végül is csak peres úton tudta visszaszerezni 1857-ben. Ugyanakkor e birtok másik részét Sárközy Lajos az ugyancsak köznemesi tulajdonos, Kreiszler haszonbérlőnek adta át, aki az erdőt teljesen tönkretette, a fákat eladta és a birtokot hasznavehetetlen állapotban adta vissza. 17 Kazai Krisztina Pettend és Nyék pusztáját ugyancsak az 50es évek elején adta zálogba 5000 pengő forintért a Hazai Első Takarékpénztárnak, amelyet Kacskovics 1859-ben váltott vissza. E szórt adatokból is következtethetően megélénkülő birtokmozgás azt sugallja, hogy nemcsak a volt jobbágyoknak, hanem 15 Uo. Nyim, Bábony. Vö. Baross i.m. 577, 578. p. 16 SmL. Úrbéri perek. Kercseliget, Somogyvámos, Somogyhárságy. 17 SmL. Gaál család levéltára. Rendezetlen. 18 Uo. Kacskovics Bánó lt. Rendezetlen. 164