T. Mérey Klára: Rendhagyó válogatás egy életműből - Tolna Megyei Levéltári Füzetek 9. Tanulmányok (Szekszárd, 2000)

Rendhagyó válogatás egy életműből

zeumba is elvittem, amelynek akkor Wellmann Imre volt az egyik főembere. Emlékszem még megdöbbent arcára, amivel kérésemet fogadta. így aztán a terjedelmes kéziratot több részre szabdaltam. Egy könyv lett belőle és több tanulmány. A könyv a Somogyi Almanach-ban jelent meg, Kanyar József levéltárigazgató jóvoltából. Nagyon örültem neki, mert - mint Domanovszky Sándor egykori tanítványát - nagyon izgatott az a kérdés: valóban hátrányt jelentette-e a falvak jobbágyainak a majorsági gazdálkodás, háttérbe szorították-e őket, rossz földeket kaptak-e, vagy pedig ez mind túlzás és a valóságban „az úr és paraszt a magyar élet egységében" teória igaz, ahogyan azt az előző időszak kutatói látták és ábrázolták. Igen alapos elemzést végeztem, de sehol sem találtam annak nyomát, mintha a jobbágyok számára előnyt jelentett volna a falu határában kiépült, nagyrészt az ő munkaerejüket kihasználó uradalom. Számos panaszlevél éppen annak ellenkezőjét bizonyította. Az uradalmi levéltárak gazdagságát mutatja az, hogy milyen sok kérdés vizsgálatát vetette fel ez az anyag is, és milyen aprólékos, mindennapi problémák megoldásához járulhat hozzá az abban meghúzódó jegyzőkönyv vagy tanúkihallgatási ügyirat, esetleg egy gazdasági leltár. Ennek igazolásául csatolom a melléklethez a Hunyady anyagban talált határperek néprajzi és történeti forrásértékéről készült tanulmányomat (V). Az első külföldi tanulmányutam évében, 1963-ban ünnepelte a Dunántúli Tudományos Intézet 20. születésnapját. Féltve őrzött irataim között megtaláltam az alapító igazgatónak, Szabó Pál Zoltánnak azt az összefoglalását, amelyet a Tudományos Akadémiához küldött fel és a munkatársaknak is átadott. Ennek alapján próbálom felidézni az akkori intézetet, a benne dolgozókkal együtt. Az épület a hajdani Matessa árvaház, amelynek csupán a földszinti néhány szobája volt a Dunántúli Tudományos Intézet használatában, ahová a mellékbejáraton, a szénhordáshoz biztosított nagykapun lehetett bejönni. A főbejáraton át az Árvaházba lehetett bejutni, amelynek lakói esetenként hangos ugrándozással adtak életjelt magukról, és rendszerint a könyvtár fölött végezték tornagyakorlataikat. Ahogyan beléptünk az Intézetbe, egy kis átjáróhoz jutottunk, amelynek jobb oldalán volt a fürdőszoba és a WC. Az átjáró másik „kijárata" egy nagy szobába nyílt. Itt helyezkedett el az Inté16