T. Mérey Klára: Rendhagyó válogatás egy életműből - Tolna Megyei Levéltári Füzetek 9. Tanulmányok (Szekszárd, 2000)

Előadás Szigetváron

élhesse újra a nyugalmas életét. Ez a remény végig élt a falvak népében még akkor is, ha a katonai erő, a háború, a pusztítás menekülésre késztette. A ma emberét talán mosolyra fakasztja az a XVIII. században született tanúvallomás, amelyben egy ősz, öreg aggastyán esküvel vallotta a bíróság előtt, hogy amikor egészen kisgyerek korában a török elől menekülni kellett, a bátyja a régi kútnál óriási pofont adott neki, hogy erről mindig eszébe jusson, hogy ez a kút a falu határa. Ebből a kis epizódból, s az ehhez hasonlók sorából rajzolódik elő markáns vonással ennek a századnak munkás alakja, aki a reményt még menekülés közben sem adta fel, s ha már a saját visszatértében nem is bízott, a legkisebbre akarta rábízni a falu határa emlékének megőrzését. S a hajdani kisfiú aggastyánként tett vallomást a falu újratelepülése alkalmával az egykori határról. * * * Nem állott szándékomban számokkal s a múlt szomorú emlékeinek felidézésével unalmassá és komorrá tenni ezt a felszólalást. Csupán azt szerettem volna elérni, hogy - ha nem is mai divatos szóval élve „alulnézetben" vizsgáljuk történelmünknek ezt a most idézett komor szakaszát, hanem - három dimenzióban nézzük azt. „Az jó hírért, névért" mindeneket elhagyó hős végvéri vitézek mellett vessünk egy pillantást azoknak életére is, akik nem hősnek születtek, s olykor mégis hősként kellett elpusztulniuk. Emlékezzünk rájuk is, a régiekre, a munkáselődökre ezen a szép szeptemberi napon, akiknek ezelőtt 408 esztendővel, Szigetvár hősies eleste után nem felemelő hősi halál, hanem hosszú évekig tartó kegyetlen szenvedés, üldöztetés, menekülés, otthontalanság jutott osztályrészül. Emlékezzünk a hajdani mezítlábas jobbágyősökre és asszonyaikra, a mezővárosok polgáraira, a kézművesekre, az otthonok őrzőire, a hétköznapok hőseire is... FORRÁS: Előadás 1974-ben. Kézirat. 158