T. Mérey Klára: Rendhagyó válogatás egy életműből - Tolna Megyei Levéltári Füzetek 9. Tanulmányok (Szekszárd, 2000)
A XVIII. századi határperek néprajzi és történeti forrásértéke
1797-ben Bodrog község és Bü puszta határperében kihallgatott tanúk egyike elmondotta, hogy 15-16 éves korában (1753ban) 4 esztendőn át szolgált Jádon Mózsi János és Túrós István lakosoknál, akik akkor Bü pusztát bérelték s akiknél ő „mint szolga" legeltette az ökröket. 31 A Túrós név ebben a helységben már 1720-ban előfordult, de az ekkor feljegyzett Michael Túrós aligha azonos a későbbi Túrós Istvánnal. 1728-ban újból feltűnik Michael Túrós név Jádon, esküdt és egész telkes gazda volt 10 hold szántófölddel és 8 kapás réttel. 32 Három évvel előbb kelt megyei adóöszszeírásban viszont Franciscus Túrós szerepel mint jobbágy gazda 6 ökörrel, 2 fejős és 2 meddő tehénnel, 3 lóval, 50 juhhal, 22 sertéssel, 4 öreg sertéssel, 66 kereszt búzával, 12 kereszt zabbal, 8 kereszt kölessel, 1 hold kukoricafölddel, 4 kas méhhel és 6 akó borral. 33 - A jádiak úgy látszik - talán éppen a puszták bérlete következtében - igen jómódúak voltak. Ugyanebben a jegyzőkönyvben fordult elő, hogy az egyik hazátlan zsellér ugyancsak egy jádi gazdánál, Gyerek Andrásnál szolgált éveken át. Gazdájának ökreit legeltette a Bü pusztán bérelt legelőn. Gyerek András nevét nem sikerült az összeírásokban megtalálnunk, de az 1751 évi megyei dicában szerepel két Györek György. Az idősebb hospes 4 ökörrel, 2 tehénnel, 2 lóval, 20 juhhal, 16 sertéssel, 40 kereszt búzával, 18 kereszt zabbal és 8 kereszt kölessel, továbbá 1 hold kukoricafölddel és 6 akó borral írták össze. Az ifjabb zsellér, akinek 1 tehene volt és nyilván apja telkén élt. Az ugyanitt szereplő Györek Mihály anyagi viszonyai az idősebb Györekéhez hasonlóak azzal a különbséggel, hogy 35 juha, 28 sertése, 65 kereszt búzája, 12 kereszt zabja, 8 kereszt kölese, 1 hold kukoricaföldje és 12 akó bora volt. 34 Az 1767. évi úrbéri tabellában már Györek András neve is szerepel, akit ekkor másfél úrbéri telekkel írtak össze. 35 Fasc. 4. Kéthely oppidi juridica Nr. 128. 1755. évi jegyzőkönyv 15, 17, 18, 21 stb. tanúi. KÁL Metalia. Fasc. 2. 50-115. 1770-79. Uo. Regnicolaris Conscriptio 1720, továbbá Conscriptio Comitatus Simeghiensis 1728. 217-218. p. Uo. Conscriptio animarum... 1725. évi dicalis összeírás. KÁL Conscriptio animarum... Processus Kaposiensis 1712-1773. II. 1751. évi összeírás. KÁL Tabelláé Urbariales Comitatus Simeghiensis. Jád. 113