Tolna Megyei Levéltári Füzetek 7. Tanulmányok (Szekszárd, 1999)

Sudár Géza: Harc község krónikája • 173

szabták, hogy a vezeték mentén legalább minden negyedik házba vezes­sék be a villanyt, különben nem képesek a költségvetésből finanszírozni a közvilágítást. 1 2 1935. augusztus 20-án döntöttek úgy a képviselők, hogy a janyai hegyen lakók postáját a Pintér Márton féle hegyi szatócs boltba kivitetik a postaküldönccel, külön díjazásért, hetente háromszor. 193 Mint előbb szó volt róla, Kittiinger (Kosztolányi) doktor 1936 októ­berében elment Agárdról (Szekszárdon lett városi orvos), helyére Dr. Horváth József került. Ekkor Agárdon már rendelt Dr. Málinger János magánorvos is, aki Harc "községben naponként megjelent" } 9A (A több mint kilencszáz lakosból 20 "keresetnélküli iparost" és 82 családtagjukat tartották nyilván ekkor a községben.) 195 A megváltozóban levő politikai helyzetre utalt, hogy 1938-ban a kö­zségben is megalakult a Légoltalmi Liga. 196 Igaz, a képviselőket ebben az évben egészen más foglalkoztatta. Sióhíd létesítése és "Harcz és Sióagárd úttal való összekötése". Ez volt akkor szerintük "a község la­kosságának óhaja és létszükséglete". "A hid kérdése már 10-15 éve fel­vetődött. Ugyanis régebben volt a Janya pusztai uradalomnak a Sión kocsi hidja, melyet a janyai hegyen levő szőlőbirtokosok is igénybe ve­hettek és volt a két községnek gyalogjáró hidja is. Az uradalom a hidat 1920-ban lebontatta, a harci gyaloghíd 1937-ben lett hatósági rendelet­re eltávolítva; most az a helyzet, hogy az egymás tőszomszédságában (a két község két kilóméternyire sincs egymástól) fekvő község 13 kilóméternyire van egymástól elválasztva, ez a távolság pedig gazdasági szempontból leküzdhetetlen akadály ... Ha a csónak bármely akadály miatt (éjjeli idő, vihar, jégzajlás, stb.) nem közlekedik, a beteg az orvos szemeláttára pusztulhat el, mert a Sión átmenni nem tud. " 197 1939-ben, addig is "amig a hid meg nem épül" a Sióig vezető út és rakadóhely (rakpart) kiépítését kérte a község az alispántól. Már nem először: 1911. július 14-i képviselőtestületi jegyzőkönyvben is volt erről szó. A községen át, de legalább egy siói kikötőig vezető út megyei segédlettel való meg­építése bizony sokat emelt volna a község rangján és gazdasági helyzetén, hiszen a völgységi járás községeinek, de a megye távolabbi községeinek is erre mehetett volna az átmenő forgalma. Erről az útról még szót ejtünk később - most nem lett semmi az "óhajból". De baj volt a község HarcKjkv. 1935. szeptember 4. Harc Kjkv. 1935. augusztus 20. HarcKjkv. 1937.december29. Évszázadokon át IH.kötet 474.p. Kaczián János: Adatok a koalíciós évek egyesületeinek történetéhez. In füzetek E.kötet 121-156.p.(Továbbiakban:Kaczián) Harc Kjkv. 1938. május 24. 218

Next

/
Thumbnails
Contents