Tolna Megyei Levéltári Füzetek 7. Tanulmányok (Szekszárd, 1999)

Sudár Géza: Harc község krónikája • 173

vezte a Járás az új titkárt Puskás László személyében, aki a június har­mincadikai tanácsülésen már részt vett. Ezen mondott le Doszpod János az elnöki tisztségről, korára hivat­kozva. Ekkor meg az elnök személyét illetően lettek gondban a tanácstag­ok. Szóba került ugyan Mozolai Sándor újraválasztása, de végülis erre nem került sor. Jobban István VB. tag így fogalmazott: "Mozolai Sán­dornak nem kellett volna lemondani, ha az egyéni gazdákkal is törődtek volna..." Horváth József lett az elnök és Szőke József a VB. elnök he­lyettes. Tóth István, Doszpod János, Jobban István, Virág János, Mozolai Sándor, Farkas Mihály, Mester Ferenc, Virág József, Marsai István, Péceli Mihály és Kovács József. Ekkor a hivatal dolgozói voltak: Gáncs Ferenc "pénzügyes", Horváth Katalin adminisztrátor, Hodosi Ernő me­zőgazdasági felügyelő és Lipovszki György hivatalsegéd. Lehetséges, hogy igaza volt Jobban Istvánnak az egyéni gazdákat illetően, de tény, hogy a janyai Új Élet TSz. 1956 őszén is talpon maradt. 1957. évben 45 frt jutott egy munkaegységre náluk. Ebben az évben, március 12-én a faluban is újra megalakult a termelőszövetkezet, miután az Alkotmány és az Új Barázda '56-ban felbomlott. Az új Tsz-nek Péczely János, majd Fábián Kálmán lett az elnöke - és Petőfinek hívták. 1957-ben 53 frt-t fizetett munkaegységenként. Alig-alig maradt viszont talpon a janyai iskola és "kultúrház" ebben az időben, ám javítására mégis éveket kellett még várni. Lassan ment ez is, mint annyi minden ebben a faluban - a villamosítás, a telefon beveze­tése, a posta létrehozása, na és a Sió utca lekövezése, melyet 1947-ben határozott el a képviselőtestület és 1958. június 26-án jelentette a VB. elnök a tanácsülésnek, hogy "az utca építése megkezdődött a tegnapi napon ". Igaz, a lakosság társadalmi munkájával... 1958. december elsején új tanácstestület alakult: Péczeli László, Puskás László, Szőke József, Karácsonyi György, Horváth József, Luk­ács András, Jobban István, Mátyás István, Laczkó János, Virág József T., Farkas Mihály, Doszpod Ernő, Mozolai Sándor, Balogh Katalin, Ta­kács József, Gaszler Bálint, Marsai István. Horváth József lett az elnök, Péczeli János a helyettes elnök, Puskás László maradt a titkár és VB. tagok Laczkó János, Jobban István. Az új testület "TSz. útként" Janyára bekötőutat építtetett. Januárban kezdték elvileg az építkezést és októberben vették át. így útja már volt az Új Életnek, de telefonja még nem. Meg szülésznője sem a falunak. Újra üres volt az állás... Málinger János bácsi helyett viszont Rotfuchs doktor rendszeresen járt át Agárdról. 230 Kikövetelte a rendelő szabályos felsze­relését és rendszeresen beszámolt a falu egészségügyi helyzetéről a ta­nácsüléseken, újra vissza-visszatérve a köztisztasági problémákra. Mert­Harc Kjkv. 1959. július 24. 239

Next

/
Thumbnails
Contents