Tolna Megyei Levéltári Füzetek 6. Tanulmányok (Szekszárd, 1997)
Hegedüs László: Kelet-Tolna települései (1500-1686) • 115
Utána Losonczy István fordul Nógrádból a királyné Őfelségéhez. Ország László özvegye Pekry Anna árváit elhelyezte. Emellett az árvák fenntartására és védelmére kér egy várat Tolna megyében a török ellenségeskedése közepén, Anyavára nevezetűt, mely a néhai Bodó Farkasé volt tartozékaival. Az ő magtalan elfogyatkozása által róla rájuk főurakra szállott a birtoklás. Könyörög a királynőnek, hogy kevés szóval forduljon a királyhoz, az árváknak a királyné kegyeskedjék elnyerni a nevezett várat. Azután a királyhoz fordul Losonczy István az elhalt Bodó Ferenc jószágai miatt. Gyermeksége óta ő a háborúkban védelemre szánta jó szagát, most is arra tartja Somoskő várát, e vészes időben 60 000 forintnál nagyobb kárt szenvedett, most először kér Őfelségétől. Könyörög meghallgatásáért. Pekry Anna pedig azt kéri, hogy árvái gyámságát reá ruházza. A Helytartótanács írja Ferdinándnak, hogy „Debreghezt várát elhagyja Verbőczy Imre, elmegy onnan, ahol ennyi adományért oly terhes volt a megegyezés, ha reá nézve se több az engedelem a vár uradalmára Imrének és az ő örökségére, annál is inkább hogy volt királyoktól mindenre adományozások vannak, hol egyedüli saját örökségének kiderítését hogyha megőrizte Imre, visszalép a következőkben az előbbmondott Révay uram, lemond irányában." - Révay Ferencről van szó. Verbőczy Imre követeinek előterjesztése: Megértették az előterjesztést, „melyet urunknak Adamus Carolus uram készített Őfelsége nevében. Tudja megfelseged, hogy urunk 200 lovassal, melyet felséged neki deputalt, semmi módon meg nem védheti magát és ezen részeket a török ellen, de semmi alkalma hatalmát elhárítani valamelyik Töröknek ott, ki azon részeken van és ki azon részeken pusztít és foglal, hogyan büntethetné Verbőczy Uram megfontolással, vagy még inkább haraggal azon 200 lovasával, vagy inkább veszteg ülhetnek vele a Várban és sehol sincs hatalom a kívülvaló Törökkel szemben. Büntetve vagyon a szegény nemes azon részeken, ki bízna a katonákban és mind a visszajutásban..." Őfelsége javára könyörögnek, hogy adja meg a zsoldot ama 800 lovasra, amelyeket uruk tart, hogy jó katonáit és nemeseit tarthassa meg Őfelsége szolgálatában... „Tudjuk, hogy némelyek panaszkodnak felségednél, hogy Urunk őket prédálja. Igaztalanságot cselekszenek urunknak, gyűlölködésből teszik. Elgondolhatja felséged, ahol katonák vannak és gyakorlások, nem gazdagságukból fizettetnek, aztán nem lenne hatalmuk mások kevés megkárosításából. Kész Urunk mindenkor felséged előtt minderről felelni." Tehát Döbrököz vára és környéke még mindig Verbőczy Imre és katonái kezén van. Somogy megyéből kéri a kivetendő újabb dikát, adószedést. Zsoldokra és hogy adósságait fizethesse, melyeket vállalt a hadak ellátására, „Őfelsége és a haza védelmére. Mert másképpen mint hadakkal ama tájakat védeni nem lehet, és ez költséggel jár." Magyarázzák Verbőczy Imre követei Ferdinándnak. 137