Tolna Megyei Levéltári Füzetek 6. Tanulmányok (Szekszárd, 1997)

Solymár Imre: Fejezetek Györe történetéből • 5

Az 1929-33-as gazdasági válságot követően megnövekedett a foglalko­zásuk mellett állatfelvásárlással, ügynökösködéssel foglalkozók száma szin­te mindenütt. Győrében ekkor Apáti János, illetve Borsos Mihály az élő­állat-kereskedők, Deák István a helyi lókereskedő. Baromfi- és tojásfelvásár­lással Bayer Jánosné, Frank János és Schön Jánosné foglalkoztak. 325 Más községekből is jártak át ügynökök, így Izményből, Mucsfáról. Ezek többsége a bonyhádi zsidó nagy- és kiskereskedők érdekkörébe tartozott. Györe 1920 és 1945 közötti társadalmi szerkezete mindenekelőtt a fog­lalkozási szerkezettel jellemezhető, összevetve a szomszédos Izmennyel és Mázával. A keresők száma 1920-ban 399 fő volt, Izményben 460, Mázán 466. Megoszlásuk a következő: 326 Megnevezés Keresők száma, főben Megnevezés Györe Izmény Máza Őstermelés 315 398 187 Bányászat 43 8 156 Ipar 24 38 72 Kereskedelem 5 2 3 Közlekedés 3 ­16 Közszolg., szabad fogl. 4 6 6 Véderő ­­1 Napszámos ­­5 Nyugdíjas 1 1 10 Házi cseléd 4 5 10 Egyéb ­2 ­Együtt 399 460 466 A három, nagyjából azonos kategóriába tartozó község sajátos karakte­rét a mezőgazdaság (őstermelés) és a bányászat eltérő pozíciója adja meg. Iz­mény tiszta parasztfalu. Mázán túlsúlyos a foglalkoztatási szerkezeten belül a bányászság és az iparosság, az egyik 156, a másik 72 főnyi. Győrében meg­kezdődött e folyamat, de az őstermelés még mindig közel négyötödét teszi ki az összes foglalkoztatotténak. A bányászat miatt egészen sajátos helyzet­ben van Nagymányok, Váralja. Ezeket az adatokat az 1941-es népszámlálás keresőivel vethetjük össze. Mindenekelőtt szembetűnő, hogy az összes keresők száma mindhárom he­lyen lecsökkent. A belső megoszlás is módosult: 327 325 Kiss Elemér: i. m. 1935. 1. kötet, 285. és 292. p. 326 KSH: 1920. évi népszámlálás II. kötete. Bp., 1925. 40-43. p. 327 KSH: 1941. évi népszámlálás 1. kötete. Bp., 1975. 458-461. p. 76

Next

/
Thumbnails
Contents