Tolna Megyei Levéltári Füzetek 6. Tanulmányok (Szekszárd, 1997)
Töttős Gábor: Babits bölcsői körül • 263
dezi: „...vájjon dívik-e még a hagyományos, kedves mozdulat, ahogy a szedőlány a bajszos férfi mögött ágaskodva, puttonyába üríti kosarát?". 1 * A szőlőhöz az oda- és visszaút - mivel enyhébb lejtőjű, s az idős Cenci néninek erre jobban megfelel - a Benedek-szurdikon, tehát löszmélyúton visz. A Halálfiaiban szinte szociológiai pontossággal írja le az utat, kezdve „a régi, beomlott pincék során, melyekhez gyermekkori rettegései fűzték, kígyók, kóbor kutyák és különös rémek emléke ". A löszfalba vájt likpincék „ valóságos barlanglakásokká váltak", „szegény emberek, kiknek vagyonát megette afiloxéra, hogy a házuk ráment, itt húzódtak meg a senki tanyáján, nyáron napszámbajárva, télen venyigévelfűtve a nedves barlangot, pusztítva a betegségektől, de megtűrve a tehetetlen hatóságoktól". 19 Mindez már valóban a filoxéra hatása, azé a szőlőgyökértetűé, amely a hathatós védekezés és megelőzés miatt Szekszárdra csak 1886-tól gyakorol csekélyebb, majd 1890-től ajégverések miatt nagyobb hatást. Ez a mindössze fél milliméter nagyságú rovar kiszívja az európai szőlővesszők haj szálgyökereiből a nedvet, azok leszáradnak, a növény pedig elpusztul. Egy filoxéra még nem tenne nagy kárt, de a számára optimális környezetben ősnemzéssel és nemzessél egy év alatt húsz-huszonkét millióra képes szaporodni. Védekezni kétféle módon lehetett ellene. Az egyik a szénkénegezés, ezt legalább évente ismételni kell, a másik az amerikai ellenálló alanyra oltott európai vesszők módszere. Ez utóbbi bizonyult tartósnak, s Babitsot nem kis büszkeség tölti el az imént idézett helyen, amikor összehasonlítást tesz: „A szurdik két felén szénkénegezett, nyavalyás szőlők nyúltak, csak a Cencié állt a régi lombdíszben s gyöngyös gazdaságban: a fürtök növekedtek, a hegy foltjai ismét bezöldültek". Cenci a helyi hagyomány szerint az elsők között volt az amerikai alannyal próbálkozók sorában. Babits pontosan ezt írja le költőien a Vile potabisban: „Kertem bizony már járta féreg pár tán még most is benne rág: de rohadjon a régi kéreg: adott új vesszőt - új világ! Új vesszőt, mely bár fája vérez lombja rozsdátlan kihajt; új vesszőt, amely meg sem érez most semmi férget, semmi bajt!". A vers végén leírt „kapaharc" som lehetett Babits számára ismeretlen, mert éppen a két leggyakoribb gyomnövényt említi: „gyüvőtény, tarack", azaz apró szulák és tarackbúza. A vers elején levont következtetése azonban más téren való járatlanságát mutatja: 1904 rossz borév volt, ebből azt hitte, hogy ez tartósan így lesz, vagyis rossz bort fog inni. A tények azt mutatják, 18 Szekszárdi kadarka=Esszék, tanulmányok 583-584. p. 19 Babits Mihály: Halálfiai. - Bp. - Szépirodalmi K., 1984. - 255. p. (A továbbiakban: Halálfiai.) 269
