Tolna Megyei Levéltári Füzetek 6. Tanulmányok (Szekszárd, 1997)

Solymár Imre: Fejezetek Györe történetéből • 5

Talpassy Tibor úgy írja, hogy 1945-ben „húzódozást" tapasztalt mind a györei gazdagok, mind a györei szegények részéről. Utóbbiak azonban ­mint helyi juttatottak - tudatosan kezdték meg a „beiratkozást". Legutóbb megjelentek a székely búcsún, sőt Izménybe, a székelyek mulatságára is át­ruccantak, ami azelőtt (ti. a sváb Izménnyel) sohasem történt meg... 466 1946 januárjában a demokratikus pártok képviselői kérdőíveket bocsá­tottak ki, hogy országosan felmérjék a földreform első tapasztalatait, az új­gazdák helyzetét. Győrében a helyi párttitkár válaszolt. Eszerint a földre­form során 83 igénylőnek összesen 545 kh. földet osztottak ki. Maga a földre­form megelégedést keltett. Két család maradt föld nélkül, ezek azonban nem voltak az igénylők között. A gazdálkodás mindeddig kedvezően alakult. 1945 őszén ezer kh-t vetettek be, az igaerő hiánya miatt a rászorultakat trak­tor segítette a szántásban. Tapasztalható, hogy a régi gazdák segítenek az új­gazdákon. Ez annál is inkább szükséges, mert az újgazdák általános ellátott­sága még hiányos. Bérleti lehetőségük nincs, ezért az újgazdák egy része napszámba jár. Egy-egy férficseléd évi bére 25-30 mázsa gabona. Háziipar­ként a szövést-fonást űzik. Az ipari növények közül a kendert, a mákot és a napraforgót termesztik. A falu általános állapota jó. 467 1945-ben Győrében is bekövetkezett a helyi közigazgatás demokratizá­lása. A Horthy-korszakban választott képviselő-testület mindössze egyszer, 1945. május 5-én tartott ülést, hogy a község költségvetését, pénzügyi elszá­molásait rendezze. Ezt megelőzően 1944. augusztus 15-én volt ülésük. 468 A közigazgatásban az új politikai hatalmat a Nemzeti Bizottság jelen­tette. Amikor 1945 júliusában - alispáni rendelkezésre - új képviselő-testüle­tet kellett választani, a györeiek a helyi Nemzeti Bizottság javaslatát kérik ki. Ekkor megállapodnak, hogy a községben működő demokratikus pártokból összesen 12 főt jelölnek ki a testületi tagságra, mégpedig a három működő párt részéről egyenlő arányban. A kiválasztást azonban olyképpen oldották meg, hogy mindhárom pártból egy-egy olyan személy is bekerült, aki egyút­tal a Földmunkások Szakszervezetének is a tagja volt. 469 A Magyar Kommunista Párt részéről Káplár Jánost, Csorna Jánost a 45. házszám alól, és Magyarovics Sándort választják, a póttag Somosi Kon­rád. A Független Kisgazda Földmunkás és Polgári Párt részéről Kovács Já­nost, Kovács Józsefet, Verese Józsefet és Boros Istvánt, a póttag Kis József. A Nemzeti Parasztpárt Juhász Gergelyt, Varga Istvánt, Bodor Józsefet és Bocz Istvánt küldi, a póttag Fábián Imre. A Parasztpárt helyi tagjai között ott találjuk a bukovinai székelyek képviselőit is. 470 466 Talpassy Tibor: i. m. 1945. 83-87. p. 467 Orbán Sándor: Egy kérdőíves összeírás feldolgozása a mezőgazdasági népesség 1946. évi hely­zetéről. Agrártörténeti Szemle, VIII. évf. (1966), 73-115. p. és táblázatos községsoros adatok mel­lékletként. 468 TMÖL. Györe község képviselőtestületi jegyzőkönyvei. 1935-1946. évi kötet. 469 Uo., 1945. július 18-i jegyzőkönyv. 470 Ua. 104

Next

/
Thumbnails
Contents