Tolna Megyei Levéltári Füzetek 5. Tanulmányok (Szekszárd, 1996)

Szita László: A lutheránus németség bevándorlása és településtörténete Tolna megyében a XVIII. században • 5

Gyönkön rendezett egyházi vita szenvedélyes részletei rávilágítanak nemcsak a két nemzetiség között meglévő gazdasági érdekek ütközésére, hanem presztízsokokra is. A gyönki esperes jelentése a püspöknek azért is érdemel egy bővebb idézést, mert utal arra, hogy milyenek voltak a viszonyok egy vegyes nemzetiségi struktúrájú tolnai településen: „...a magyarok hajlandók a németekkel együtt templomot építeni, de csak a maguk fundusára. Ugyanis az ofundusuk kb. a falu közepén fekszik nemcsak a település közepén, hanem az eklézsia közepén is. Nekik gyakrabban van szükségük a templomra, mert ők hetenként hétszer tartanak könyörgést, míg a németek csak kétszer. A magyarok telkén felállítandó harang szava meghallatszik az egész faluban, míg a német harang szava a magyar utca nyugati részében sohasem hallatszik. A magyaroknak régibb és ezért erősebb érvényű a szabad vallásgyakorlatuk mint a németeké, amennyiben ők már 1713-ban hoztak magukkal lelkészt Várpalotáról bizonyos Molitoris Andrást és kezdtek istentiszteletet tartani, míg a németek csak 1726ban kezdtek istentiszteletet szervezni. A vármegye és a földesúr is az ő (ti. a magyarok törekvését) véleményüket támogatja... Legutolsó érvük az, hogy Magyarországon a magyarokat illeti meg az elsőbbség, a németeket pedig Németországban..."P A német egyházközség indokait nem ismerjük. A perlekedés tovább tartott, különösen akkor élesedett ki, amikor 1779-ben Mária Terézia megengedte a templom, illetve az imaház építését a magyar hívek fundusán. A gyűlölködést fokozta azonban, hogy a „magyarfelekezet győzelme''nagyon nagy megterheléssel járt, mert 47 magyar gazda volt kénytelen az építkezés felét állni, a még egyszer annyi német nemzetiségű családdal szemben. Az anyagi megterhelés nyomán kialakult ellenségeskedés évtizedekre meghatározta a további szembenállást. A templomavatáson a földesúr Magyary-Kossa Péter, a kétyi földbirtokos Visoly János, a környező lutheránus és református falvak lelkészei is felvonultak. Ismeretesek az ünnepi beszédek, prédikációk, alkalmi versek stb. Ezek kiválasztásánál megkísérelték a különböző nemzetiségű felekezetek kibékítését, ami valószínű átmenetileg sikerült is. Igen nagy áldozattal a paplak építését is befejezték a türelmi rendeletet követő években. Schmidt egy kéziratban, amelyben a település egyházi ügyeit dolgozta fel, úgy értékelte, hogy „... ezek az eredmények a német és magyar gyülekezetet »külsőleg« egyesítették, de a viszály és egyenetlenség később is megmaradt és gyakran felütötte a fejét a kétféle nép között... ",

24 A század negyvenes éveiben hívnak külön-külön tanítót a német és a magyar iskolába, addig a lelkészek tanítottak. A tanítók jól olvasó és író katonák voltak, akik korábban a szövetséges hadseregben harcoltak a török ellen. Egyikük egy lutheránus dobos volt, akit a nép „tamburnak"nevezett Az azo23 Schmidt János: i. m. (Krónika...) 49-44. p. 24 Uo. 50-53. p. 64