Tolna Megyei Levéltári Füzetek 5. Tanulmányok (Szekszárd, 1996)

Ordas Iván: Egy család asszimilációja • 249

„...nem igaz, hogy az emberi faj nem változik: új faj születik a világban, olyan faj, amellyel szemben a miénk, az enyém kihalásra ítéltetett, arra, hogy elfeledjék." A magam szerény eszközeivel ez ellen igyekeztem tenni egy keveset. Szekszárd, 1994. január-április. Források Az ilyesfajta „oral history" könyvek forrásait elég nehéz meghatározni. A szájhagyomány természetesen egy sor tévedést is rejthet magában, de nem sokat. Apai nagyapám és apám hosszú élete szinte szórakozásként is rákényszerítette őket, hogy a család sokszázados múltjával foglalkozzanak. A származásigazolások (zsidótörvények) szintúgy. így boldog birtokosa vagyok a múlt század első harmadától kezdődően egy sor keresztlevélnek. Szóbeli forrásom néhai dédanyám - koltai Vidos Benőné alsószoporti Nagy Laura volt - aki 1852-től majdnem egy századot élt és mert apja részese volt a napóleoni háborúknak (nemesi felkelés) másodközlésben szórakoztatott az ilyetén családi emlékekkel. Nagy Iván: Magyar nemes családok története czímerekkel és nemzedékrendi táblákkal c. kötetében természetesen épp úgy benn vagyunk, mint Kempelen Béla sokkal felületesebb Magyar nemes családok c. kötetsorának VII. kötetében. Alapmunkám kéziratos, unokatestvérem, ifj. Géczy Miklós birtokában van (Győr). Közös nagyapánk, Géczy Kálmán huszártábornok készítette. Amikor valaki éli egy család múltját, nem sok energiát fordít forráskutatásokra. Velem is ez történt. Gyanítom és remélem azonban, hogy összefoglalásom legalábbis közelíti a tárgyilagosság határait. Régóta hirdetem, hogy felmenője mindenkinek van. Se büszkélkedni nem kell velük, se szégyenkezni miattuk. Mely utóbbit hosszú évtizedeken át meglehetősen eredménytelenül várták el tőlünk, tőlem. A feljegyzéshez persze nem mindenkinek akadt elég ideje. Nekünk igen. 270