Tolna Megyei Levéltári Füzetek 5. Tanulmányok (Szekszárd, 1996)

Ordas Iván: Egy család asszimilációja • 249

gyón. Csalódnia kellett. Esetében galambszelíd alispán nagyapám vadult meg és mert a nász hozzájárulásuk nélkül történt, azonnal beszüntette fia anyagi támogatását. Ez a ma már nehezen elképzelhető jövedelmi forrás, az apanázs, a szülei által havonta fizetett készpénzt jelentette. A '30-as években csillagászati összeget, havi 2000 pengőt, de a korona haldokása idején is ezzel azonos arányút képviselt. A főhadnagyi nyugdíjjal nem egybevethető anyagi helyzet kilátásától apám hamarosan jobb belátásra tért és kevéssé előkelő módon elvált első asszonyától. Hasonló esetek előfordultak az önmagukra, családjukra oly sokat adó úriemberek között. Nagyanyám bátyjának első felesége egy, a század elején ismert színésznő volt: - Felhő Rózsi. Színésznőt elvenni a korabeli úri családok rémképei közé tartozott. Emellett a művésznő családjának bibliai vonatkozásai letagadhatatlanok voltak. Az egyetlen zsidót felmutató házasság az előbbihez teljesen hasonló módon bomlott fel. Keresztanyám második férje 1914-ben, szinte már az első rohamnál orosz fogságba esett. Nyolc évvel később, felettébb kalandos körülmények között, a fél világot megkerülve jutott haza. Oldalán törvényesen elvett orosz feleségével, aki Szibériában minden bizonnyal könnyebbé tette az életét. Hazaérve családi parancsra, szinte azonnal elvált és visszaküldte az asszonyt, az akkor mindent, csak nem kánaáni körülményeket biztosító Szovjetunióba. A hölgy további sorsa ismeretlen. Gyanítom, hogy ha volt benne kellő vakmerőség az itteni ismeretlenbe vezető út megtételére, annyi is lehetett, hogy az ismertbe vissza bizonyára nem ment. Ezeket a példákat szintén adalékul szánom a nemesi életforma végének időszakához. Egyke vagyok, így egyszemélyes bizonyítéka az asszimiláció teljessé válásának, mely bennem megvalósult, gyerekeimben, unokáimban tovább él. Később mégis számot adhatok majd további alakulásáról, mely a határainkon túl, más irányban folytatódott és folytatódik. Ami engem illet, ebben a két család, két irány közti életforma-különbség feltétlenül szerepet játszott. Ezt már igyekeztem érzékeltetni, mégis megér egy következő fejezetet... Műveltség és életforma Abban a korban, melyről és amelynek tagjairól az eddigiekben szó volt, egészen másként ítélték meg az általános műveltséget, mint napjainkban. Amivel nem akarom azt állítani, mintha ez most teljesen és egyértelműen tisztázott lenne. Műveltségnek elsősorban a „lateiner" számított, tehát az olvasottság, a képzőművészeti tájékozottság, hozzáértés, netán valamelyik művészeti ág gyakorlása is. Utóbbi semmi esetre sem életformaként, mert a „bohémvilág"a. magunkfajtát legfeljebb ideig-óráig vonzotta, inkább taszította. Még ha olyan zseniális képviselőit is fel lehetett mutatni, mint az ősnemes 261