Tolna Megyei Levéltári Füzetek 5. Tanulmányok (Szekszárd, 1996)

Szita László: A lutheránus németség bevándorlása és településtörténete Tolna megyében a XVIII. században • 5

lelőképpen összehangolták. A vallási villongásokat elkerülendő, arra törekedtek, hogy a katolikus német, vagy magyar telepítések révén homogén falvakat hozzanak létre. így a katolikus magyar lakosságú falvakba katolikus németek kerültek, vagy a protestáns (lutheránus) német falvakba hasonló vallású németek illetve szlovákok telepítését szorgalmazták. „...így történt, hogy az egy Kölesd kivételével a Mercyek birtokain számos tiszta lutheránus település keletkezhetett a tisztán katolikus falvak mellett ...még reformátusokat sem engedett a lutheránusok közé... "* A Mercyek lotharingiai származású katonacsalád volt, francia eredetű ősökkel, akik Liége környéki birtokosok voltak. A harmincéves háborúban a katolikusok oldalán harcoltak. Longwyban született Mercy Ferenc báró, aki 1645-ben A lleshey mellett esett el. Ennek az unokája volt Mercy Claudius Florimundus d'Argenteau, aki a Habsburg császárhoz csatlakozott és mindvégig kitartott mellette, harcolva német területeken és Itáliában is a poroszok és a franciák ellen. A törökök elleni visszafoglaló háborúban kiemelkedő szerepet vállalt.

5 Mercy Claudius Florimundus (I) mint a bánáti telepítési bízottság elnöke Hesszenben is élénk telepítési akciókat szervezett. A bánáti telepítési feladatok mellett, igyekezett a maga nagy kiterjedésű Tolna megyei birtokaira is telepeseket verbuválni. A Felső-Hesszenben végzett szervezési munka nyomán elsősorban lutheránus csoportok tömeges bevándorlása indult meg. A császár „szóban szemrehányást tett neki azért, amiért különös előszeretettel lutheránusokatfogadott birtokaira... "

6 A telepítések azonban zavartalanul folytatódtak, a korábban magyar protestánsok által szórványosan lakott falvakba német evangélikusokat telepíttetett. Különösen 1721-24 között szembetűnő a bevándorlás mértéke.

7 Eugenius Savoyai herceg 1717-ben bízta meg a Bánát kormányzásával, 1719-ben Szicíliában küzdött, ahonnan visszatérve VI. Károly császár grófi rangra emelte, s újra átvette a Bánság kormányzását, s mint kormányzó lesz a VI. Károly által felállított telepítési bizottság elnöke. (Prásident der Kameralverwaltung.) Tolna vármegyében 1722-ben szerezte birtokait.

8 Fényes katonai pályáját 1734. április 29-én fejezte be. Itáliában a Muntun melletti csatában Crocettánál egy muskétás golyójától esett el. Mercy Claudius grófi rangját és hatalmas birtokait - mivel ő nőtlen maradt - unokaöccsére és fogadott fiára Mercy Antal Ignác Károly August de Argenteaura hagyta.

9 Az örökös folytatta és befejezte a Tolna vármegyei tele4 GVKL Schmidt-Tomka-hagyaték. 4. köt. „Somogydöröcske evangélikus egyházközség története. " Kézirat és cédulák. IV-12/241-243. p. 5 Joseph Kallbrunner: Ein Lothringer als Tráger deutscher Kultur in Bánat. Vorschau auf ein Lebensbild des Grafen Claudius Florimund Mercy. (Schicksalswege am Oberhein.) Hrsg. v. Paul Wentzke Heidelberg, 1952. 6

Uo. 7 TMÖL Conscriptio Domestica 1721-1725. 8 TMÖL Protocolla Congregationum 1696-1727.

1. köt. 178. p. Mercy Claudius privilégiumát (nemesi kiváltságait) Tolna vármegye 1722. május 18-i közgyűlésén hirdették ki, amelynek senki sem mondott ellent. Ugyanakkor hirdették ki Easzy Tóbiásnak a gróf részéről kapott megbízólevelét is, aki mint ügyeinek teljhatalmú megbízottja ténykedett. 1723. május 28-án tartott vármegyei közgyűlésen hirdetik ki a királyi rendeletet, amely megadja a Mercyek számára a pallosjogot (ius gladii) TMÖL Protocolla Congregationum. I. köt. 310. p. 9 Anton Mercy 1691-ben ugyancsak Liége-ben született. Édesatyja szintén a katonai pályán vált ismertté. Antal szintén gróf és tábornoki rangot nyert, III. Károly és Mária Terézia idején a tábornoki karhoz tartozott, különböző harctereken szerzett elismerést. 1760. november 7-én Mária Terézia Horvátország és a Szerémség kormányzójává nevezte ki, amelynek központja Eszék volt. Itt halt meg 1767. január 22-én. A Hőgyészre szállított nagyúr holtteste az általa épített csicsói kápolnába került örök nyugalomra 1767. március 10-én. (Bleyer Jakab: DUHbl. II. 248-249. p. Továbbá Brüsztle J.: i. m. III. k. 101. p.) 12