Tolna Megyei Levéltári Füzetek 4. Tanulmányok (Szekszárd, 1994)

Kováts Jenő: Napló (1944-1946) • 199

láló réteg. A negyven ember nagyon szűkösen fért el, kívül minusz 15fok volt és hiába lehelte be a társaság, a vagonba becsatlakozó fém alkatrészeken apára dérré fagyott. Bezártuk a vagon ajtaját és összebújtunk, ami ebben a nagy zsúfoltságban egyáltalán nem volt nehéz. A rusztikus körülmények között is hamar elnyomott bennünket az álom. Valamikor éjjel észrevettük, hogy mozog a vagon, tehát a szerelvény elindult. Szó sem lehetett arról, hogy nekivetkőzzünk, még a csizmát sem vetettük le, fejünkre húzott sapkában aludtunk. Másfél napos, hihetetlen lassú vonatozás után egy nagyobb állomásra érkeztünk. Hegyeshalmon voltunk, január 4-ét írtak. A rendező pályaudvarra állítottak bennünket. Elképedve néztünk körül. Mindenütt bombatölcsérek, szétbombázott vasúti kocsik, feltépett sínek, csupán néhány sínpár volt rendbe hozva. Megtudtuk, hogy az amerikai bombázógépek elég sűrűn látogatják a fontos vasúti csomópontot. Zászlósunk elment a pályaudvar-parancsnokságra jelentkezni és további utasításokat kérni. Próbált ezenkívül valami meleg kosztot is keríteni, mert Porpác óta csak a magunkkal hozott hideg ellátmányból kaptunk időnként valamit. Útja eredményes volt, mert mehettünk a német konyhára. Továbbutazásunkra több napot kell várni, nyilván nem a mi szerelvényünknek lesz elsőbbségi joga a túlterhelt vasútipályákon, így szabadon mozoghattunk. Nem kel lett félni, hogy hamarosan indulni fogunk. Összeültünk ezután egymás között megtanácskozni, mit lehetne csinálni a lehetetlen utazási körülményekjavítására. Az elmúlt másfél nap alatt teljesen átfáztunk, azonkívül rendkívül kényelmetlen volt 40 ember részére a szűk vagon. Elhatároztuk, hogy körülnézünk a rendező pályaudvaron. Érvényesült most is a mondás, hogy a katona találékony, különösen, ha saját magáról van szó. Felfedező utunk eredményes volt. Mire este nyugovóra tértünk, vagonunkban be volt szerelve 16fő részére függőágy, így sokkal kényelmesebben helyezkedhettünk el a földszinten. A kocsi közepén duruzsolt egy kis dobkályha, körülötte tekintélyes mennyiségű brikett. És nagyon lényeges szerzeményként középen egy szál dróton villanykörte lógott és világított. Afüggoagyakat egy üres német szerelvényből szereltük ki, a világításhoz szükséges körtét, vezetéket és akkumulátorokat egy szétbombázott személyszállító kocsiból vettük, a dobkályha eredete mindmáig homályos előttem. A tüzelő meg ott állt előttünk a mozdonyok rakodójában. Végül pedig felfrissítettük szalmakészletünket egy elhagyott vagonból, így már puha derékaljunk volt az alváshoz. Most már tényleg valamivel kényesmesebben helyezkedhettünk el és az alváshoz végre levethettük a csizmát. Egyéb ruhadarabra nem kerülhetett a sor, mert a kis dobkályhánk éjszaka nem tudta kifűteni a vagont. Éjszakára egyébkéntfűtési és világítási ügyeletest jelöltünk ki. Sajnos a szalma áthozásával nagy hibát követtünk el. Nem ismertük eredetét és eddigi felhasználását. Később tudtuk meg, hogy azelőtt hadifoglyok használták és mi átcipeltük vele a tetűt. Ezek új gazdákra, meleg helyre találva hihetetlen gyorsan elszaporodtak. Egy hét múlva nyüzsgött tőlük a vagon. 211