Tolna Megyei Levéltári Füzetek 4. Tanulmányok (Szekszárd, 1994)

Kováts Jenő: Napló (1944-1946) • 199

hegyre fel, hegyről le, kúszás a meredek oldalon, rejtőzés a legkisebb fedezék mögé. Erezni lehetett, hogy szinte belehajszolja magát az indulatba, nem hagyott egy percnyi megállást sem, nem volt tekintettel az idős újoncokra sem, parancsszavai állandóan pattogtak. Egyik feladat teljesítése közben, amikor rejtőzésből kellett egy hegyoldalt rohamozni, pisztolylövéseket hallottam. Felemelve óvatosan a hóbucka mögül a fejem, hallom, hogy Máder százados ordítja: „rejtőzz!" és nagyban lövöldöz revolveréből két öreg bajtársunkfelé, akik kilátszottak a fedezékből. Két öreg kántorról volt szó, akik amúgyis már támolyogtak a nekik szokatlan igénybevételtől. Ilyennel még soha nem találkoztam, de nem is hallottam. Nekikeseredett állapotban, morogva vonultunk be a körletbe, a foglalkozás után és aznap este csak ez volt a beszédtéma. Szakaszparancsnokunk alig tudott csitítani bennünket. Egyébként az esték a körülményekhez képest kedélyesen teltek el. Volt a szakaszunkban egy fiatalember, Darázs Árpád, a Rádió ifjú karmestere. (A közelmúltban olvastam az újságban, hogy hosszas betegség után most hunyt el az Egyesült Államokban, ahol igen nagy érdemeket szerzett a magyar zene, elsősorban Kodály és Bartók megismertetése terén.) Mivel a kántorok általában jó torkú emberek, Darázs Árpád barátunk dalárdát szervezett belőlük, bevéve természetesen a mi gárdánkból is a jó hangú fiúkat. Katonahumorral elneveztük a dalárdát „táv-bömböldének". Az iskolateremben minden este próba volt, új dalokat tanultak vagy a már betanultakat ismételgették. Ez nagyon jó kikapcsolódástjelentett az egyhangú kiképzés után. Az egyik ilyen próbán váratlanul megjelent Nagy Lajos főhadnagy is. Felkapaszkodott az egyik pad tetejére, úgy látszott, ez estére leereszkedett a karpaszományosokhoz. Nem szólt egy szót sem. Egyszer csak engem tüntetett ki megszólításával: - Úgy-e, mi ismerjük egymást? - Igenlő válaszommal a téma le is zárult. Kellemetlen közjáték következett. A dalárda szünetet tartott és a főhadnagy jelenléte miatt hirtelen csend támadt a teremben. Senki nem kívánt társalogni. Nagy főhadnagy váratlanul éles hangon megszólalt a nagy csendben: - Maguk szerint én itt a századnál csak egy senki statiszta vagyok? - Dermedten hallgattuk. - Hogy mernek maguk rólam ilyeneket énekelni?Majd megmutatom maguknak, mi lesz ennek a következménye. Es szó nélkül kirohant a teremből. Értetlenül álltunk egy pillanatig, de rögtön kapcsoltunk. Nagy főhadnagynak ez esetben tényleg igaza volt. Egy ismert dallamra valamelyikünk együgyű kis szöveget írt, melyet a terepre történő kivonulás alkalmával énekelni szoktunk. A főhadnagy ezt a szöveget joggal kifogásolta. Valahogyan így hangzott: Máder-féle vándorcirkusz minden reggel összeáll, Bodnár ott a kikiáltó, Nagy Lala csak statisztál, Hullari, hullaróó, hulla-hulla-hullarió. Nagy őrmester, kancák apja, egész nap csak ordibál, 202