Tolna Megyei Levéltári Füzetek 4. Tanulmányok (Szekszárd, 1994)

Durgonicsné Molnár Erzsébet: Tolna vármegye agrárkultúrájának eszmei veszteségei a második világháború következtében • 83

bértől pedig a téli ruha és lábbeli hiányában nem vállaltak erdei munkát az emberek. Mindezek ellenére Tolna vármegye mégis eredményes évet könyvelhetett el mind a megművelt területek, mind a foglalkoztatottak számát illetően. A rendelkezésre álló kézi-gépi és igaerő állandó foglalkoztatásával, az üzemelő traktorok működtetésével sikerült az őszi munkákat is elvégezni és a vetésterületet megnövelni. A munkaközvetítő irodák által regisztráltak szerint az év második felében 3300 munkavállalót foglalkoztattak. Ezt a számot azonban felülmúlta a községek szervezésében a kölcsönös munkamegsegítés révén foglalkoztatott munkások száma. A háborút követően a falusi társadalom bármelyik rétegét is vizsgáljuk egyaránt azt tapasztaljuk, hogy hátrányosan érintették a munkaerőgondok. Az uradalmaknak lett volna pénze bérre, de nem kaptak megfelelő és elegendő munkaerőt. A kisbirtokos és az újgazda nem tudta a magas béreket megfizetni, a mezőgazdasági munkás az infláció miatt természetbeni juttatást kívánt, de a gazdák a tartalékok megcsappanása miatt ezt sem igen tudták - vagy csak saját fejadagjuk rovására - adni, s végül a földönfutóvá tett sváb lakosság szinte éhbérért kényszerült munkát vállalni. Ilyen munkaerőellátottság és munkabérhelyzet mellett nem volt várható az egyébként is súlyos termelési gondokkal küszködő mezőgazdaság fellendülése. Már az 1945-ös évben is az agrárollótól szenvedett a falu. A munkaerő- és bérhelyzetet a következő év telén megindított német kitelepítések csak tovább rontották. A kitelepítésre ítélt németek jó része nem akarta elhagyni otthonát, ezért elbújt a kitelepítés elől, rokonoknál húzódott meg. Ezek az otthonuktól megfosztott emberek minden alkalmat megragadtak, hogy fenntartsák magukat és családjukat. Nem ragaszkodtak a megállapított munkabérekhez, sokszor fele összegért, esetleg még kevesebbért is hajlandók voltak munkába állni. Gyakran csak élelemért, lakásért dolgoztak. A forint bevezetése előtt a napszámbér 5-6 liter bor, 6-7 liter tej vagy 10-15 kg morzsolt kukorica volt. Augusztus 1-je után pedig a férfinapszám 8-10, a női 4-6 forint körül mozgott. Az infláció miatt rögzítették a cselédek természetbeni (bakancs, ruhanemű) juttatásait, de igen nagy nehézségek támadtak annak teljesítése körül, hiszen az ismert gazdasági viszonyok miatt a gazdák sem tudták beszerezni. Ezen a helyzeten a cselédlétszám csökkentésével, vagy birtokaik bérbeadásával igyekeztek változtatni. De maguk a munkaadók és az újgazdák is csak úgy jutottak a szükséges téli ruházathoz és lábbelihez, ha saját és családjuk fejadagját elcserélték. A mezőgazdasági munkások kereseti és megélhetési lehetőségeit rontotta a városi lakosság - ipari munkások, tisztviselők, értelmiségiek - bekapcsolódása a mezőgazdasági idénymunkákba. A szintén rossz anyagi és ellátási körülmények között élő városiak szabad idejükben részesmunkát vállaltak a földeken, így enyhítve megélhetési gondjaikon. A munkabérek megállapítása sem a munkavállalónak sem a munkaadónak, de még a gazdaságnak sem kedvezett. A kialakult munkaerő- és 94